Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

OROSZI SÁNDOR: Fehértemplom helység szerepe a magyar erdészeti igazgatásban

őrök erdőszolgalmi járandóságának a kiadását tartotta a legfontosabbnak. DIVALD azt is sürgette, hogy a korábbi, a határőri ezredeknek megfelelő erdészeti beosztást más, az erdők elhelyezkedését jobban tükröző erdészeti központok kialakításával váltsák fel. Az 1870-es évek tehát az erdőelkülönítések és az addig katonai szervezetben működő erdészek kincstári jószágigazgatóság alá történő helyezésével teltek el. Fehértemplomon ugyan továbbra is megmaradt az erdész, de a hozzá tartozó terület évről évre változott. 1873-ban a fehértemplomierdőhivatalhoz (Alsó) kaboltól (Alsókoviltól - ma: Donji Kovilj) Pancsován (ma: Pancevo), Delibláton (ma: Deliblato), Kusicson (ma: Kusic) és Alsópozsgáson (ma: PojejenaRománia) keresztül egészen Berszászkáig (ma: Berzasca - Románia) tartoztak erdők („pagonyok").

b Ezen óriási területen elhelyezkedő erdők nemcsak a volt szerb-bánsági ezred, hanem a német-bánsági és a titeli zászlóalj területét is magába foglalta. Ez utóbbira aztán a Doroszlón (ma: Doroslovo - Jugoszlávia) megalakított erdőhivatal hatásköre terjedt ki, így 1878-ban a fehértemplomi erdőhivatalhoz már csak a pancsovai, a delibláti és a berszászkai pagonyok tartoztak. Ezek összes erdőterületét 59-030 kh-ban (33-972 ha) adták meg. A Fehértemplom környéki erdőkben 5 védkerületet alakítottak ki, ahol az erdőőrök átlagos területe 1347 kh (775 ha) volt. Delibláton 11 védkerület, 618 kh (356 ha) átlagnagysággal, míg Berszászkán 8 védterület 5681 kh (3269 ha) átlagos területtel került kialakításra.

16 Delibláton az erdősítések magyarázzák a sok erdőőrt, míg Berszászkán még nem épült ki a végleges erdészeti szervezet, mivel a birtokelkülönítések folytak. Ennek eredményeképpen adták át a volt határőrök vagyonközösségének a már említett 22 ezer hektárnyi erdőt. Az 1879- évi erdőtörvény alapján a vagyonközösség erdőit szakértő erdőtisztek vezetésével, üzemterv szerint kellett kezelni. Az erdőelkülönítések után az állami erdőhivatal Fehértemplomról elköltözött (a kincstári tulajdonban maradt erdőket az orsovai erdőhivatal kezelte), de a vagyonközösségi erdők ügyeit a közösség alkalmazottai továbbra is innen irányították. Az erdőtörvény rendelkezéseinek betartását ellenőrző temesvári erdőfeliig)>elő azonban a birtokosság gazdálkodásában egyre több hibát talált. 1882-ben azt már egyenesen „tarthatatlannak" nevezte, amit - kissé körülményesen - a következőkkel indokolt: „a hol a gazdaság mozgató lelke, az intéző közeg mint szakember rendelkezései felett oly csekély ismeretekkel bíró s az erdőgazdaság alapfogalmát sem ismerő választmány elbírálva intézkedik, hol a kezelő tiszti személyzet nem áll szakférfiakból, ott oly állapot áll be, mint a milyet az erdőtörvény életbe lépte óta kizárólag ezen volt szerb-bánáti határőrezred vagyonközösségénél elég szomorúan tapasztalhatni; hol egy, az erdők kezelését még a gyakorlatból sem ismerő választmány önérdekből saját, egyoldalú, félszeg felfogása szakavatatlanságával" a szakember rendelkezéseit felülbírálja, „ott az erdő ápolása, felújítása, egyszóval rendezett állapot nem létesülhet, s a régi volt, katonai rendszer alatt derűre borúra tarolt, az állabokba léket ütött kiszálalásával, a silány, értéktelen hárs, szil és ify harmadrangú törzsek visszahagyásával a vágásterek legszomorúbb és a legriasztóbb képet tüntetik fel, a tanulságául annak, hogy miként lehet okszerűtlen, visszás gazdálkodás mellett jobb állabokat tönkre silányítani."

17 Az erdőfelügyelő ebben a helyzetben a legelső teendőnek a szakértő erdőtiszt alkalmazását tartotta, akit viszont megfelelő rendelkezési joggal kellett volna felruházni. Miután erre - a vagyonközösség érdekeit képviselő választmány miatt - esélyt nem látott, két évvel később,