Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SOMHEGYI TAMÁS: A húsfeldolgozás és -fogyasztás jelei a középkori Szentkirályon
a) honnan került elő a lelet b) mely csontokon látható rágás- és vágásnyom (III. táblázat) c) mire lehet következtetni a meghatározható életkort és vágásnyomot egyaránt mutató csontokból (V. táblázat) d) hogyan közelíthető a vágásnyomot jelző csont és a húsérték osztályozási módszere 10 e) van-e sorozatosság egy-egy csont több darabján megfigyelhető vágásnyom azonos felületi előfordulásának gyakoriságában J) a bárd- és vágásnyomok szélessége, mélysége és iránya hogyan függhet össze a húsfeldolgozáshoz használt eszközök és a csontokon futó izmok minőségével (pl. az izom minőségét befolyásolja a fajta, a kor, a takarmányozás és a tartásmód). A mérhető csontokon (44 db) a szabványos mérések értékei metrikus egységekben (mm) kerültek közlésre (II. táblázat). A mérések eredményeit VON DEN DRIESCH 1 'munkájára alapozva rögzítettem, a mérési pontok rövidítései a nemzetközileg elfogadott szabványt (vö: II. táblázat) követik. 4. Az eredmények értékelése Az eredmények értelmezésének 12 első részében az állatfajonkénti értékelés kerül előtérbe, a második részben a húsfeldolgozás csonttani bizonyítékainak 13 bemutatására történik kísérlet. A fajonkénti értékelés a lelőhelyek állatfajonkénti (I. táblázat) és a fajok csontvázrészeinek (IV. táblázat) számbavételével történik. Az értekezés első része tehát a mennyiségi összefüggések ismertetésére szorítkozik, beleértve a csontméretek publikálását is (II. táblázat). III. Fajonkénti értékelés Szarvasmarha (Bos taurusl. 1758.) A 890 db meghatározott csontvázrészből 530 db szarvasmarhából származik. Az adat megerősíti, hogy a középkori lelőhelyeken 14 a szarvasmarhacsontok előfordulásának aránya a többi háziállatfajhoz képest jóval gyakoribb. A település 4-4/a ház-gödöróljában talált szarvasmarhacsontok a kis testű (brachyceros) típust jelzik. b A letelepedett életformát 16 a nagyobb testű szarvasmarhák jelenlétére utaló csontleletek igazolják. Az ekés földművelésnél ugyanis a nagy testű, igázásra alkalmas szarvasmarha használata nélkülözhetetlen. A szarvasmarhafajták középkori történetére vonatkozó feltevések közül elfogadhatónak tűnik a két csoportot (primigenius és brachyceros) leíró elmélet. 1 " A Szentkirály állattartására vonatkozó adatokat gyarapítják a lakóházak környezetében feltárt gazdasági épületek. A gazdasági épületek kialakításának korabeli módjai a leletek alapján jól nyomon követhetők. 18 Juh és kecske (Ovis aries L. 1758. és Capra hircus L. 1758.) A vágómarha-előállítls mellett a juhtartás elterjedését a szikes, sovány legelők hasznosítása mozdította elő. Kiskérődzők jelenlétét állatcsontok is bizonyítanak. Az Alföld juhászatára utaló adat, hogy az 1522. évi egyházi tizedlajstrom 131 juhosgazda nevét jegyezte le 19 , negyven
