Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

BALÁZS GYÖRGY: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19. században

A reformkor mérnökei a kor technikai-műszaki színvonalán álló malmok tervezésével megoldották az egyre növekvő népesség kenyérliszttel való ellátását, miközben vízrendezéseket, folyószabályozásokat terveztek, irányítottak. A nagyarányú vízrendezések során felszámolt vízimalmok helyett tervezett vízi-, szél- és szárazmalmokkal az egyre növekvő igényeket ki tudták elégíteni, s a magyar malomipar fejlődése nem tört meg. A vízierő mind jobb kihasználására törekedtek, s az addig általános 1-2 kerekes vízimalmok helyett többkerekű, szitaszerkezettel felszerelt malmokat terveztek. Egyre inkább elterjedtek az egy meghajtószerkezettel több funkciót ellátó malmok (őrlő, hántoló, kendertörő, olajütő stb). Itt kell megemlítenünk a bányászat 18. századi fellendülésének eredményeként elszaporodó meghajtószerkezeteket: a vízemelés, terményfelhozatal és ércfeldolgozás például Selmecen csaknem kizárólag állati és emberi erővel történt. Bár korábban vízierőt is alkalmaztak,

111 az emberi és állati munkát nem tudták kiküszöbölni, ,,mert sohasem állt kellő mennyiségű víz rendelkezésükre, nem szólva a nyári szárazságról, amikor hónapszámra szünetelt a vízikerekek munkája".

112 A bányákban használt élőerővel hajtott felvonó- és vízemelő szerkezetekről képet alkothatunk MARSIGLI Aloysio F. a szélaknai (Windschacht) felsőbibertói bányászatot 1695ben ábrázoló metszetéről, ahol szinte kizárólag lovakkal hajtott szárazmalom-szerkezetekkel szolgálták ki az aknákat.

113 A metszeten alul- és felülhajtós szárazmalmokat egyaránt láthatunk. A bányabeli munkák nagyságrendjéről képet kaphatunk a következő adatokból: „1695-ben 800 munkás és 8 rudas lójárgány dolgozott folyamatos üzemben a vízhúzásnál, ami - tekintve, hogy minden járgánynál műszakonként 12 pár ló volt befogva - magában véve is (tehát a szénfelhúzást nem számítva - BGY) 288 lovat jelentett megfelelő számú hajtóval. A vízemelés költsége ily módon már heti 5000 Ft-ra rúgott..."

114 A reformkori mérnökök tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gabonatermesztés volumene állandóan nőhetett, ami azután indukálta a 19- század közepén a gőzmalmok, majd a század második felében a hengermalmok elterjedését. A 19. század első felére tehát a malmok széles skálája alakult ki s termelt egymás mellett. A vízimalmok számának, jelentőségének csökkenése nyitott utat egyéb, már meglévő típusok térnyerésének. Bár a malomstatisztikák a 19. század során a vízimalmok számának lassú csökkenését mutatják, a fent vázolt folyamat eredményeként a vízimalmok osztályán belül feltétlenül számolnunk kell a nagyobb teljesítményű vízimalmok számának erőteljesebb csökkenésével, s arányeltolódásra a patakmalmok felé. Ebből a folyamatból csak a hajómalmok maradhattak ki a 19. század végéig, amikor is a gőzmalmok versenye szorította ki őket a folyókról.