Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Talajművelési módok és rendszerek fejlődése az aszály elleni védekezésben Magyarországon

rona halogatás nélkül tarlóbuktatás céljából nyomon kövesse az aratógépet." A tarló rögtöni feltörése, ill. a tárcsásborona használata nem volt újdonság, legfeljebb az addigi ismeretek megerősítése. Amennyire nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a tömörítő, annyira előnyös volt a tárcsásborona használata. A tarlóhántáson kívül a tavaszi vetésű növények talajelőkészítésekor még akkor is indokolt volt a használata, ha az elmaradt őszi szántást tavasszal kellett elvégezni. A fentieken kívül vetőszántásra és a szalmás trágya bekeverésére is kitűnően lehetett alkalmazni.

61 A tárcsásborona okozta hullámos talajfelszín egyengetésére a gép után akasztott különféle fogasok és talajegyengetők szolgáltak (pl. a Gregor-féle talajegyengető)

62

, míg a két tárcsatag között kimaradó porhanyítatlan részt rugóacélból készült foggal, vagy az erre erősített trapéz alakú kapával igyekeztek megszüntetni. A hullámosság kiküszöbölésére (és az alaposabb munka miatt) készültek kettős tárcsák is, de lényegesen kisebb munkateljesítményük miatt a tárcsa egyik fontos, előnyös tulajdonságát veszítették el.

64 Az állandóan porhanyós talajfelszín fenntartásában az eke és a tárcsa után közvetlenül járatott fogasnak is nagy szerepe volt (az altalajtömörítő munkáját is részben a henger és a fogas együttes alkalmazásával látták helyettesíthetőnek). A fogas vízkonzerváló hatását a kísérleti eredmények is alátámasztották.

65 Az eltérő klimatikus viszonyok miatt a dry-farming rendszer mechanikus átvétele hazánkban nem volt lehetséges (csapadékos időjárás esetén káros).

66 Amerikában sem a száraz fekvésű legelőterületeknek a gabonatermelés szolgálatába állítása volt a cél — de a rendszer elvének és egyes elemeinek alkalmazása a mi viszonyaink között is előrelépést jelentett. A dry-farming mozgalommal szinte egy időben — részben annak hatására — hazai újítások is születtek. Ilyen volt a bánkúti főhercegi uradalom felügyelőjének, BAROSS Lászlónak talajművelő rendszere. A lényege az volt, hogy mind a korán (bükköny, borsó, repce), mind a nyár derekán betakarított növények után 15-20 cm mélyen megszántotta a tarlót, utána pedig a tárcsásborona többszöri járatásával tartotta vetésig gyommentesen és kellően porhanyósan a talajt. A későn lekerülő növények (cukorrépa, kukorica) után csak 7-8 cm mélyen járatott gőzeke-grubberrel munkálta meg az ősszel bevetésre kerülő talajokat. A helyi viszonyok között sikeres gazdálkodásának feltétele a gőzekés művelés volt (3694 kat. hold — 2134 ha — szántóföldre két gőzekeszerelvénye volt).

6 A szárazgazdálkodás szempontjából fontos eszközök között kell megemlíteni a Kőszegi-féle talajművelőgépet. A forgó ásókésekkel működő önjáró talajmaró a talajt egyjártában — egyszerre több műveletet helyettesítve (szántás, tömörítés, fogasolás) — legtöbbször vetésre kész állapotba hozza úgy, hogy a földet a művelés mélységéig egyenletesen műveli meg. Az alkalmazhatóságát korlátozó tényezőket figyelembe véve (sem túl kötött, sem túl laza talajon nem dolgozott jó^és maga a gép sem volt tökéletes) és kellő időben használva a gép jó munkát végzett. A művelt réteg alsó része és az altalaj közötti optimális kapcsolat és az üregmentes művelés miatt mondhatta róla IFJ. SPORZON Pál: „Ez a Campbell igaz teóriájának tökéletes megoldása."