Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
KURUCZ GYÖRGY: Magyarország és az angol-osztrák kereskedelmi kapcsolatok a XVIII. század közepén
mázsánként (50 kg). Bécs azt is felajánlotta még, hogy amennyiben az angol árukat az említett két kikötőben rakják ki, csak a felét kell n^ajd fizetniük Magyaországon, illetve az örökös tartományokban esedékes vámoknak. Elgondolkodtató azonban az ajánlat háttere. Fiuméből és Triesztből az áruszállítás az ország belső részeibe nem kis nehézségekbe ütközött. A horvát hegyeken át csak tengelyen szállíthatták az árut, s míg a Szávát el nem érték, a költségek igen megnőhettek. A Száva folyásiránya viszont nyugat-délkelet, s ez csakis a balkáni kereskedelemnek kedvezett. További gondot jelentett, hogy inkább az ország középső, illetve északi részein voltak olyan települések, ahol biztosan értékesíteni lehetett az árut. A távolság miatt a délről észak felé irányuló forgalom tehát közel sem rendelkezett olyan lehetőségekkel, mint a Duna mentén a nyugat-keleti irányú. A királynő ezen ajánlata tehát inkább az angol áruk távoltartását szolgálta a magyarországi piacoktól, mintsem azok nagytömegű beáramlását. Az örökös tartományok textiláruit érthető módon ilyen „nagylelkű" ajánlattal így igyekezett megvédeni a versenyképesebb angol árukkal szemben. A Sir James PORTER vezette angol tárgyalóküldöttség azonban tisztában volt Magyarország szerepével és a piaci lehetőségekkel. Ezt számos jelentése, illetve a Sir Thomas ROBINSON követhez intézett levelei is tükrözik. 49 Egy korábbi, még 1740. november 30-i keltezésű levélben, melyet ROBINSONnal együtt intézett William STANHOPE miniszterhez, egyenesen a magyarországi rendek kedvező reakciójára számított a Bécs és London közötti kereskedelmi kapcsolatok bővülése esetén. 50 Az angol szándék, hogy a Habsburg Birodalmon belül külön vámterületént kezelt Magyarországon engedményeket érjenek el, mindenképpen pontos helyzetismeretről árulkodik. Az 1733 és 1752 között áruforgalom szerint ugyanis az ország egyáltalán nem vitt ki hazai készítésű iparcikkeket. A behozatalból a posztó és szövetfélék 21,12%-os részesedést mutatnak, a vászon és pamut alapanyagú textíliák 18,58%-ot, míg a vasáruk mindössze 5,8%-ot. A kivitelben a szarvasmarha 38,51%-al, a bor 16,16%-al szerepel az élen. Egyelőre nem állnak rendelkezésre részletes adatok arról, hogy a Magyarországra bevitt, és nem az örökös tartományokból származó textiláruk között milyen mennyiségre becsülhető a szigetországi textíliák részesedése. S bár óvatosan kell kezelni, mégis figyelemre méltó, hogy a Lincolnban őrzött Monson iratok szerint egyes angol kereskedők 1743-ban 9000 fontsterlingre becsülték a Bécsbe szállított legfinomabb minőségű angol gyapjúszövetek értékét. Ugyanilyen értéket vettek alapul Magyarország és Csehország esetében. A közepes és durva minőségű angol gyapjúszövetből korábban 6-7000 fontsterling értékű árut adtak el Bécsben, s ugyanannyit Magyarországon, valamint Csehországban. 1726-tól viszont gyakorlatilag megszűnt ez az import. Londoni számítások szerint a század elejére évenként mintegy 56000 fontsterlingnyi angol áru talált gazdára Bécsben, s körülbelül négyszer annyi a birodalom egyéb területein. Az angol kimutatások szerint a szigetország finom és közepes, illetve durva minőségű szövetáruira és posztóira ekkor egységesen 1 forint 30 krajcár behozatali vámot róttak ki rőfönként [1 1/4 yard = 114,30 cm]. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Magyar Királyság határán valamelyik harmincadhelyen, egy újabb 5%-os értékvámmal, azaz a
