Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
KURUCZ GYÖRGY: Magyarország és az angol-osztrák kereskedelmi kapcsolatok a XVIII. század közepén
harmincaddal is megterheltek a nevezett árukat, jóllehet itt végenként, azaz 22 rőfre rótták ki az illetéket, könnyen belátható, hogy a bécsi udvar milyen vámrendelkezésekkel tartotta távol az angol árukat. Megjegyzendő azonban, hogy angol részről érthetőnek tartották a közepes és durva minőségű osztrák, cseh és morva szövetek és posztók védelmét, mivel a hasonló kategóriájú Yorkshire-i textiltermékek minőségben felülmúlták azokat. Ebből az áruból lehetett egyébként a tömegfogyasztás miatt a legtöbb hasznot remélni. A hadsereg mellett a városi polgárság, a köznemesség, a módosabb parasztok is vásárolták. Angol számítás szerint az osztrák, cseh és morva közepes minőségű szövetek és posztók 2 shilling 7 penny és 4 shilling 10 penny között mozgó alacsony ára ellenére [átszámítva 22 és 42 garasra, azaz 66 krajcár és 1 forint 26 krajcárra becsülték], a yardonkénti [91,44 cm] 2 shilling 6 penny és 4 shilling közötti messze jobb minőségű Yorkshire-i termékek bejutását a magyar piacokra feltétlenül indokoltnak tartották. Szállítási költségek és vámilletékek mellett is úgy gondolták, hogy amennyiben kimondottan magyar viselethez szállítanának kék, zöld, és skarlát színű anyagokat, a yardonkénti 6-8 shillinges ár a jobb minőségű Yorkshire-i termékekkel még vonzó lehet a magyarországi vásárlók számára. Ami az örökös tartományokba szállítandó egyéb textilipari termékeket illeti, az angolok mindenekelőtt a francia selyem és brokát teljes kitiltását kérték Bécstől. Minőségben így egyáltalán nem lett volna versenytársuk ezekből az árukból. A selymet az Angliában használatos mértékegység szerinti [hundredweight = 50,80 kg] 150 forintos vámról felére szerették volna csökkenteni. A selyemárukkal való kereskedést egyébként igen jó üzletnek tartották, s ebből évente 120-150000 fontot reméltek. A szalagokra és kalapokra korábban kirótt 30%-os behozatali értékvámot 8%-ra engedte le Mária Terézia. 54 A következő árucsoport, amelynek vizsgálata során az angol fél úgy vélte, hogy Magyarország fogyasztója lehet a szigetországi termékeknek, az egyes élelmiszerek, fűszerek, különböző gyarmatáruk köréből került ki. A cukorra kivetett bécsi vámbevételek értékét 1,5-2 millió forintra becsülték. 55 Ez az áru korábban Hamburg közvetítésével érte el a Habsburg Birodalom nyugati határait, s főleg francia eredetű volt. A magyar harmincadhelyeken átlagosan a behozott áruk 4,4%-át lette ki az 1740-es években. 56 Érdekes módon halat szintén be akartak hozni Magyarországra, elsősorban heringet, kihasználva, hogy Trieszt felől számukra kedvező, mintegy 14%-os vám terhelte volna az. árut. A szárított tőkehal fogyasztása kapcsán pontos adatok említése nélkül Magyarország és Csehország felvevőképességét igen nagyra becsülték. Bécs és az osztrák tartományok évi fogyasztását egyébként 1500 tonnára tették. Az újfunlandi tőkehalra Bécs 8,3%-os értékvámot vetett volna ki. Trieszten át szállítva ez 12%-os nyereségei jelentett volna az egyébként 20%-os behozatali és fogyasztási illeték levonásához képest, amennyiben az angol hajók Hamburg helyett az adriai kikötőt választják. Rendkívül figyelemre méltó még, hogy a lejtermékek közül az írországi vajat gondolták eladható árunak Magyarországon. A hazai extenzív marhatartás kizárólag a külföldi exportot szolgálta, s ezért úgy gondolták az angol tárgyalófelek, hogy Magyarországon idővel keresett árucikké válhat a vaj. 57
