Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

KURUCZ GYÖRGY: Magyarország és az angol-osztrák kereskedelmi kapcsolatok a XVIII. század közepén

Ez érzékenyen érintette a császári udvart, mivel a sziléziai vászon számított a legjelentősebb osztrák ipari terméknek, melyet a szigetországba szállítottak. Az Ostendei Kereskedelmi Társaság működésének hiánya ráadásul már korábban jelentős bevételek elmaradását eredményezte. Ugyanakkor az angol kereskedők is panaszkodtak, hogy Bécs vámpolitikája lehetetlenné teszi számukra a kereskedést a Habsburg Birodalom országaival, többek között olyan hagyományos felvevőpiaccal, mint Magyarország. Nyilvánvaló tehát, hogy a Bécs számára sok áldozattal járó dinasztikus érdekek védelme mellett a hasonló gazdasági elvek konfliktusa is rányomta bélyegét a felek kereskedelmi kapcsolataira. Nagy-Britanniában 1700 és 1801 között ugyanis az ipari, illetve késztermékekre kirótt behozatali vám részesedése az államkincstár bevételét tekintve 28%-ról 5%-ra csökkent! Nyersanyagok tekintetében a kirótt vám részesedése 45%-ról 56%-ra nőtt, míg az élelmiszeré 27%-ról 39%-ra. A brit kereskedelmi politika törekvéseit és sikerét egy másik adatsor azonban még szemléletesebben tükrözi. A XVIII. század első évtizedében az import értéke éves átlagban 4,8 millió fontot tett ki, az exporté 4,4 milliót, míg a közvetítő kereskedelem 1,7 millió font volt. Ötven évvel később, 1750 és 1760 között az import átlaga 8,3 millió font, az exporté 8,8 millió, míg a közvetítő kereskedelemből származó bevétel már 3,5 millió fontra rúgott. A teljes exportból a textilipari termékek részesedése mintegy 50%-ot tett ki az említett időszakban. Mindennél többet mond, hogy az Európába irányuló export értéke 6,3 millió fontot tett ki, tehát a teljes export jó 2/3-át. Ez szintén azt mutatja, hogy a szigetország kereskedelmi érdekei messzemenően érvényesültek a versenytársakkal szemben.

45 Egyébként a piacszerzésnek és a kereskedelmi előnyök biztosításának iskolapéldája volt az Anglia és Portugália között 1703-ban létrejött kereskedelmi szerződés. Ennek lényege az volt, hogy Portugália az angol textilipar felvevőpiacává vált, aminek fejében a portugál borokra kirótt behozatali vámot jelentős mértékben csökkentették a szigetországban. A ^portugál borok vámja így 33%-al kevesebb volt mint a francia vagy német boroké. Az első tapogatózó tárgyalásokra 1739-ben került sor Bécs és London között, bár a felek a legkevesebb hajlandóságot mutatták az engedményekre. E tárgyalások ténylegesen komoly szakaszának tekinthetők az 1743 elejétől folytatott megbeszélések, amely egybeesik II. Györgynek azzal a kötelezettség vállalásával, hogy évente 300000 fontos kölcsönnel járul hozzá Mária Terézia csapatainak a fenntartásához. Az összeg fedezetéül, mint már erre korábban volt példa, a magyarországi rézbányákból származó érc szolgált. Bécs számára tehát az osztrák örökösödési háború költségei miatt fontos lett volna az állami bevételek növelése, mindenekelőtt az örökös tartományok áruinak kivitele révén. A tárgyalásokon azonban valamiféle kompromisszum készséget is mutatni kellett, ezért Mária Terézia hajlandó volt hozzájárulni ahhoz, hogy Fiúméban és Triesztben az angol kereskedők lerakatokal hozzanak létre. Ezt kimondottan azzal a megjegyzéssel ajánlotta fel, hogy az angolok onnan elláthatják Magyarországot áruikkal. Az. ekkor érvényes vámszabás szerint a trieszti kikötőben a pamut alapanyagú textíliákra 2 forint 52 krajcárt, selymekre 4 forint 52 krajcárt, a finom gyapjúszövetekre 2 forint 51 krajcárt, a durvább minőségűekre 51 krajcárt kellett fizetni