Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

Raoul H. Francé-emlékülés - BÁLINT GYÖRGY: Raoul Francé, a tudós és ismeretterjesztő

a magyar geológiai társaság a tőzeglápok kutatásával. Ez volt az első találkozása a talajjal, amiről Stafanovits akadémikus úr itt még részletesebben fog szólni. Négy évvel később, 1894-ben helyettes vezetője volt a Magyaróvári Gazdasági Akadémia növényvédelmi állomásának, ahol részt vett Linhart György ott folyó munkájában és Hegyi Dezső, Doby Géza, Kern Herman munkatársaként kidolgozták a korszakalkotó jelentőségű kosaras csávázási módszert, amely a búzatermesztésben, a gabonarozsda elleni védekezésben sorsforduló volt. Az 1906-os esztendő már Münchenben találja, ahol megalapítja a Német Mikrológiai Társaságot, amelynek igazgatója is lett. Az ő nevéhez fűződik a rendkívül népszerű Mikrokozmos c. természettudományi folyóirat megindítása is. 1907-ben látott hozzá nyolckötetes, monumentális művének, a Növények élete című sorozatának megírásához. Ez lett a növénytermesztők és növénybarátok Brehmje. A művet és rövidített, egykötetes kivonatát — ismereteim szerint — húsz nyelvre fordították le; természetesen magyarul is megjelent, és több kiadást élt meg. Francé 1916-ban ismerte meg Annie Harrar írónőt, későbbi feleségét, aki jóban és rosszban hűséges társa volt. Néhány év múlva Dinkelsbühlbe költöztek, ahol nyugalmas körülmények között, távol a nagyvárosok zajától és viszályaitól kezdte el kidolgozni az objektív filozófiának, később biocentrikus filozófiának nevezett rendszerét. Következő lakóhelye Salzburg volt, ahonnan kétéves, világkörüli tanulmány útra indultak. Ennek eredménye tucatnyi könyv, számtalan cikk és nyilvános előadás lett. Hányatott életét Dubrovnikban folytatta, ahová beteg tüdeje kényszerítette, majd ismét visszaköltözött második, választott hazájába, Magyarországra, Budapestre, ahol 1943. október 3-án halt meg. A Farkasréti temetőbén, állami tiszteletadással temették el, de felesége 1971-ben bekövetkezett halála után hamvait exhumálták, és együtt helyezték őket örök nyugalomra a Salzburg melletti Ober aim községben. A 19. század elejéig a tudósok természetesnek tartották, hogy a növények kizárólag vízből és levegőből táplálkoznak. Ekkor még nem ismerték fel az ásványi sók jelentőségét a növények táplálkozásában. De Saussure és Albrect Thaer munkássága mutatott rá a humusz jelentőségére, bár még akkor is úgy vélték, hogy a humuszképződés tisztán kémiai folyamat, egyszerű következménye annak, hogy a növények föld alatti és föld feletti maradványai az oxigén és a víz hatására szétesnek, elkorhadnak. Ebben a munkában volt korszakalkotó Francé felismerése. O a talaj élővilágát vizsgálta, és meghatározta a szabad szemmel nem látható, mikroszkopikus élőlények fontosságát. Ezek összességét edafónnak nevezte el, és bebizonyította, hogy nélkülük nem jöhet létre az a körfolyamat, amely a Földön az élet folyamatosságát biztosítja. Bizonyára hatással volt rá Darwin munkássága, aki — többek között — a földigiliszták életét és tevékenységük hatását tanulmányozta, de Francé is kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a gilisztáknak, amelyeket — szellemesen — eleven ekének titulált. Francé az algák, a korallok és a talaj élőlényei alapján az ökológia újságát alapozta meg, amelyet biocönézisnak nevezett, és megállapította, hogy a környezet nem csupán az élőlények összességéből, hanem az ott ható élettelen környezeti tényezők