Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: Környezetkultúra, környezeti nevelés a múzeumpedagógiában

nak, Európa-hírű közgyűjteményeket őrző műemlék épületekkel, kultúrtörténeti, városképi jelentősége egyértelmű. A hely ismerete, mely annak szeretetéhez és megóvásához vezethet, nem ismerethalmaz. A lényeg sokkal inkább a hely „leikéként" vagy „szellemeként" határozható meg. Feladatunk nem váll egyszerűbbé. A hely a Vajdahunyadvár és a Városliget, kiindulva a várat körülölelő részből. Az ismertetők kedvelt fordulata szerint: A Városliget Széchenyi-szigetén emelkedik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum soktornyú épületcsoportja, a Vajdahunyadvár. A műemlék épületegyüttes, mely ALPAR Ignác tervei alapján a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat részeként, a történeti kiállítás bemutatására épült ideiglenes csarnokként, a hazánkban fellelhető jellegzetes építészeti stílusokat (román, gótikus, barokk, reneszánsz) vonultatja fel, helyenként átvéve egy-egy épület jellegzetes részeit, elemeit. Építészeti emlékeink között sok példát találunk arra, hogy egy-egy vár, palota, kastély több korszak stílusának jegyeit viseli magán, de közben évszázadok telnek el, míg az az egymást követő nemzedékek szándéka, keze nyomán eggyé ötvöződik. Itt viszont egy évezred építészeti stílusai néhány év alatt kerültek egymás mellé. Tehát ALPAR Ignác áttételesen, jelképpé sűrítve idézi a honfoglalástól a századfordulóig eltelt évezredet. Ez a tény a „hely szellemének" egyik forrása. A századforduló minden ellentmondásosságán kívül magán hordozza ez az épület azt is, hogy monumentális díszletnek készült. Rossz megközelítés elszántan keresni azt, amit nem sugallhat: elődeink a bennélők hétköznapjait. Lépcsőit nem koptatták várurak és szolgálóik, fényes termeiben nem báloztak. A Kerengőben sem sétáltak csendes léptű apácák, s a Jáki-kápolna, a Jáki-templom „mása" is könyvtárnak épült. Az első világháború alatt szentelték templommá. Mint díszlet, az ideiglenes csarnok eredeti rendeltetése kiállítóhely volt, s a maradandó anyagból létrehozott végleges épület közel száz éve a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításainak ad helyet. így a múzeum és a benne dolgozó múzeumi munkatársak tevékenysége mintegy másik forrását jelentik a „hely szellemének." Az épületegyüttes stílusa és a múzeum gyűjteményei, a kiállítások tárgyi anyaga között azonban nagy a távolság. Az. „építészeti szép" és a „természeti szép" együttesének eszméje, mely a gótikus szentélvbe helyezi a bőgő szarvast, nem a mi korunké. A kérdés azonban minden idők minden muzeológusához szól, aki itt kiállítást tervez: a kiállítások mit vállalnak az épület stílusából? Mert lehet a kiállítás összhangban a hellyel, lehet kontraszthatásra törekvő, csak a hely szellemétől független nem. A kiállításlátogatás nem a terem ajtajánál kezdődik. A tárlat nem választható el a környezetétől, létrehozásakor a hely ismerete nélkül bizonytalanná, esetlegessé válik az ahhoz való viszonyulás. Alpár Ignác és a századfordulós építészet Az Ezredéves Kiállítás történelmi főcsoportjának épületét ALPAR Ignác műépítész tervezte. A „hely szellemének" nagyon is nehezen megragadható lényegét kutatva, végig kell gondolnunk az épület keletkezésének szélesebb körben is ismert történetén kívül azt, hogy az épületegyüttes milyen jelentőségű ALPÁR Ignác munkásságában, s a századfor-