Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
FARKAS GYÖNGYI: Telepítések és a földbirtokviszonyok átalakulása Bácsbokodon (1945-1949)
azokat, akik önként jelentkeztek német fasiszta katonai vagy rendfenntartó alakulatokba (pl. SS), továbbá akik korábban magyarosított nevüket német hangzásúra változtatták vissza. A földbirtokkal együtt elkobozták a rajta lévő épületeket, a megművelésre szolgáló összes eszközt és az élő és holt gazdasági felszerelést. Méltányos esetben meghagyhattak a család számára egy lakóházat és 600 négyszögölnél nem nagyobb telket. A rendelet végrehajtását, az elkobzásra vagy megváltásra kerülő földbirtokok és a földigénylők összeírását helyi szinten a községi földigénylő bizottság végezte és a megyei földbirtokrendező tanács hagyta jóvá. Bácsbokodon 1945. március 30-án alakult meg a földigénylő bizottság, és még aznap megkezdte működését. Mivel a községben nem volt sem nagybirtok, sem pedig megváltás fejében igénybe vehető 200 kat. holdfeletti parasztgazdaság, a jogosultak földigényét egyedül a Volksbund-tagoktól vagy más címen elkobzott földekből lehetett kielégíteni. A föld igénylőket képviselő bizottságnak így a rendelkezések szigorú érvényre juttatása állt érdekében. A Volksbund-tagságot hitelesen bizonyító dokumentumok azonban alig álltak rendelkezésre: „...a volt Volksbund-tagok [kilétét] pontosan megállapítani nem lehet, mert a tagok névjegyzékét a vezetők vagy magukkal vitték, vagy megsemmisítették, így semmi adat nem áll rendelkezésünkre, amelyből a Bund-tagok megállapíthatók lennének..." — jelentette a községi főjegyző 1945. április 2-án a járási főszolgabírónak. A vagyonelkobzásra ítéltek névsorát ezért az ún. „lakossági adatszolgáltatók" tanúvallomásai alapján állították össze, ami még akkor is tág teret engedett a téves döntéseknek, ha a tanúk igyekeztek tárgyilagosak lenni. Gyakori volt azonban, hogy személyes ellentét, bosszú vagy a kiszemelt értékesebb ingatlanok megszerzésére való törekvés hamis adatok közlésére késztette a tanúskodókat. Az objektív értékelést pedig már eleve megkérdőjelezte az a tény, hogy azok döntöttek az elkobzások kérdésében, akik a földigénylők érdekeit képviselték. így nem meglepő, hogy a Volksbund-tagság bizonyítékaként fogadta el a bizottság például azt, hogy a vizsgált személy 1944-ben lovat kapott a németektől, vagy férjét Volksbund-zászló mellett temették el. Elég volt egy Volksbund-gyűlésen készült fénykép, amely az illetőt a hallgatóság között örökítette meg, illetve ismert Volksbund-vezetők társaságában ábrázolta, vagy csupán ann^i, hogy a német bevonulás napján kocsmájában „magyarellenes propagandát" fejtett ki. 1945. április 2-án Szigetvárról érkezett a községi főjegyzőhöz az a levél, amelyben az egyik községi lakos hozzátartozója érdeklődött a földelkobzásokról: „...Sok hírt hallottam Bácskából, többek között olyat, amely engem is érintene. Ugyanis azt mondják, hogy a földreform az olyanokat is sújtja, akinek német hangzású neve van, akár volt bundista, akár nem. Nem tudom mennyiben lehet ez igaz? Az én apám magyar ember volt, nem volt bundista és nem is volt semmiféle német politikai pártban. Ezt az egész falu bizonyítatja. Sőt ő volt a faluban a Kisgazdapárt szervezője. Mi nem mentünk német sorozásra sem. Ha igazság lesz, akkor tőlünk nem veszik el a vagyonunkat azért, mert csak németes nevünk van..."
