Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában

teri megbízottat állított, akinek támogatására a helyi viszonyokat ismerő véleményezési bizottság alakult. A kirendeltség földet bérelt, és annak szántóföldi részét kisbérletekben továbbadta rutén parasztoknak vagy haszonbérbe adta kárpátaljai községeknek, amelyek azután a havasi területeket bárcás legeltetés útján hasznosították. A kirendeltség mintagazdaságokat létesített, népies gazdasági előadásokat rendezett, gazdaköröket szervezett, és alsóvereckei telepén rutén ifjakat havasi legelőgazdákká, vajmesterekké képeztetett ki. Kárpátalja népének gazdálkodását jó minőségű vetőmagvak kiosztásával, tenyészállatok kedvezményes kihelyezésével, valamint rét- és legelőjavílásokkal jelentékenyen emelte. Gondot fordított a szarvasmarha-, sertés-, juh- és lótenyésztés fejlesztésére. Szép eredménnyel jártak a hegyvidéki kirendeltségnek a háziipar és a gyümölcsfaültetés előmozdítására, a vadon termő gyógynövények gyűjtésére vonatkozó intézkedései, de a munkaközvetítést is feladatkörébe vonta. Hasznos szerepet töltöttek be Kárpátalján a kis helyi hitelszövetkezetek és a szövetkezeti áruraktárak. Ezek a rutén népet a szövetkezeti önsegélyre nevelték. Sor került utak építésére, patakszabályozásra, intézményes jogvédelemre és az ínségesek karitatív segélyezésére is. Minthogy Bereg vármegye munkácsi, felvidéki, valamint latorcai járásaiban és a környező hegyvidéki területeken hasonlóan elmaradott állapotok voltak, 1899-ben a miniszter az akciót oda, továbbá Ung vármegye egész területére, majd 1900-ban Máramaros vármegye hegyvidéki területeire is kiterjesztette. Hasonló céllal a minisztérium 1902-ben Marosvásárhely székhellyel 10 vármegye területére kiterjedő illetékességgel székelyföldi (később erdélyrészinek nevezett) kirendeltséget is állított fel, mert a megművelhető föld elégtelensége, a kevés munkaalkalom miatt a szapora székely nép megélhetése a századforduló idejére annyira romlott, hogy a székelyek tömegesen kivándoroltak Amerikába és Romániába. Ezután 1903-ban és 1904-ben Zemplén, Ugocsa és Sáros vármegyék, úgyszintén Szepes és Szatmár vármegyék hegyvidékeit szintén bekapcsolták a népsegítő akcióba, majd 1908-ban a Földművelésügyi Minisztérium Zsolna székhellyel felvidéki kirendeltséget is létesített Árva, Bars, Gömör és Kishont, Liptó, Trencsén, Turóc és Zólyom vármegyék területére. Idővel bővült a kirendeltségeknek feladatköre, átalakult működésüknek eredeti népsegítő jellege és a földművelésügyi kormányprogramnak a helyi viszonyokhoz alkalmazott gyorsabb és eredményesebb végrehajtására intézkedési joggal felruházott szakhatóságokká lettek. Az a körülmény, hogy működésük mindenütt bevált, végül arra késztette a földművelésügyi kormányzatot, hogy ne csak az ország szegényebb vidékein állítson fel tárcakirendeltségeket. 1913-ban a miniszter az erdélyrészi kirendeltséget kettéválasztotta; meghagyta ott a székelyek lakta négy vármegyét, és hozzáadta Brassó és Kis-Küküllő vármegyék területét, valamint a Kolozsvár székhellyel szervezett új kirendeltséghez csatolta Alsó-Fehér, Hunyad, Kolozs, Szolnok-Doboka és Torda-Aranyos vármegyék területét. További két kirendeltséget is létesített a minisztérium: az egyiket Temesvár székhellyel Krassó-Szörény és Temes vármegyék, a másikat Nagyvárad székhellyel Arad, Bihar és Szilágy vármegyék területére kiterjedő illetékességgel, 1914-ben pedig megszüntetve a temesvári tárcakirendeltséget, ennek területét a kolozs-