Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában

Pozitív előjelű jogalkotásként kell viszont értékelnünk a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901:XX. tc.-et. E törvény nagyrészt felszámolta az avult közigazgatási eljárásokat, az ésszerűtlen előírásokat, a bonyolult ügymeneteket, és egységesítette a kihágási ügyekben eljáró fórumrendszert. Rendelkezései az adó- és illetékügyeket kivéve, kiterjedtek az összes közigazgatási ügyekre, tehát a földművelésügyi közigazgatásiakra is. További fő célja a közigazgatásban alkalmazható jogorvoslati módok egymástól való szabatos megkülönböztetése és a közigazgatási intézkedések megjelölésére használandó terminológia pontos megállapítása volt. Előírta a törvény, hogy a közigazgatási hatóságok ezeket az elnevezéseket következetesen használják. Az 1901LXX. tc. a közigazgatási jogorvoslati fellebbvitelnek háromféle faját különböztette meg: a fellebbezést, a felülvizsgálati kérelmet és a felfolyamodást. Ezekhez csatlakozott mint rendkívüli jogorvoslati lehetőség az újrafelvétel. Megmaradt továbbá az, hogy az 1896:XXVI. tc. szerint meghatározott ügyféleségekben panasszal a közigazgatási bírósághoz lehetett fordulni. A közigazgatási hatóságok konkrét akaratnyilvánításának megjelölésére a törvény a határozat (intézkedés) kifejezést használta, az ügydöntő vagy ennek mellőzését kimondó határozatot pedig, amellyel az eljáró hatóság egy ügyet a maga részéről végérvényesen befejezte, véghatározatnak nevezte. Az I. fokú hatóságnak azt a ténykedését, amellyel a meg nem engedett vagy elkésett fellebbezést, illetve felülvizsgálati kérelmet hivatalból visszautasította vagy az igazolási kérelem fölött határozott, végzésnek mondotta. A törvény azzal, hogy a fellebbvitel tekintetében ésszerű korlátokat állított fel, növelte a II. fokú hatóságok felelősségét. Közigazgatási ügyekben sem a III. fokú határozat (intézkedés) ellen, sem az I. fokúval érdemben egybehangzó II. fokú határozat ellen fellebbezésnek nem volt helye. Kevés kivétellel viszont az I. fokú határozat ellen és az I. fokúval érdemben egybe nem hangzó II. fokú határozat ellen mindig lehetett fellebbezni. Az I. fokúval érdemben egybehangzó II. fokú határozat ellen pedig az illetékes miniszterhez felülvizsgálati kérelem volt intézhető azon az alapon, hogy az eljárt hatóság nem volt illetékes vagy határozata, eljárása jogszabályt sértett. A fellebbezés kiterjedhetett a ténykérdés és a jogkérdés tisztázására, a felülvizsgálati kérelem pedig csak jogsérelem orvoslására volt igénybe vehető. III. fokú határozat ellen felülvizsgálati kérelemmel sem élhettek a felek. Mind a fellebbezésnek, mind a felülvizsgálati kérelemnek csak véghatározat ellen és csak az érdekelt fél részéről volt helye. Érdekelten jogi személyt is kellett érteni. A fellebbezést és a felülvizsgálati kérelmet az I. fokon eljárt hatóságnál lehetett benyújtani. A meg nem engedett vagy elkésett jogorvoslati kérelemnek hivatalból végzéssel történt visszautasítása ellen felfolyamodásnak volt helye, amelyről a II. fokú hatóság végérvényesen döntött. Minden olyan határozatban, amely fellebbvitellel megtámadható volt, az eljárt hatóság köteles volt megjelölni, hogy a jogorvoslati kérelem melyik hatóságnál terjeszthető elő. A fellebbezést, a felülvizsgálati kérelmet és a felfolyamodást bármely fokú intézkedés, végzés esetében a kihirdetést vagy a kézbesítést követő naptól számított 15 nap alatt szóban vagy írásban lehetett előterjeszteni. A szóbeli jogorvoslati kérelmet a hatóság jegyzőkönyvbe foglalta, ezt a fél előtt fel kellett olvasni,