Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában

kedelem cs a bankrendszer kiépítésére kedvező feltételek teremtődtek, ami tőkeszegény mezőgazdaságunk kapitalista fejlődésére is előnyösen hatott. A termelőerők korszerű fejlődése egyre több életviszony szabályozását igényelte, s a gazdasági-társadalmi viszonyok modernizálódása, a gyors változások folytán a közigazgatás feladatköre sokrétűbbé vált. A földbirtoklás főbb feudális maradványainak felszámolása, a termelés technikai fejlesztése, a közbiztonság megszilárdítása, a közegészségügy s a közoktatás kiépítése és az emelkedő állami szükségletek fedezésére újabb bevételi források feltárása szükségessé tette a közigazgatás szervezeti továbbépítését különösen azért, mert nemcsak hatalommal megvalósítható szakfeladatokról volt szó, hanem szükséges lett a jogszerűségnek a célszerűséggel való kiegészítése, hogy a jogszabályban kimondott követelmény a végrehajtás során megvalósuljon. Emiatt a dualizmus kori Magyarország kormányai a nyugat-európai fejlődéshez hasonlóan egyre inkább kiterjesztették hatalmukat a helyi önkormányzatok fölött. Ezek gazdasági megnyilvánulásait is rendszerint miniszteri jóváhagyáshoz kötötték, mialatt a hagyományokhoz kötődő közhangulat, a kormányellenőrzéstől féltve a helyi hatalmat, a vármegyei autonómia minél teljesebb épségéhez kívánt ragaszkodni. 1 A vármegyék közigazgatási hatáskörét csökkentő további törvényhozási intézkedések is voltak: az 1876:XV. tc.-kel a királyi adófelügyelőségek megszervezése, az 1877:XXTV. tc.-kel a vármegyei mérnöki állások megszüntetése és az államépítészeti hivatalok létesítése, az 1881:111. tc. alapján a vármegyei pandúrok karhatalmi alakulatát felváltó állami csendőrség megszervezése. A vármegyék jogait a költségvetéssel is korlátozták. Az 1883: XV. tc. kimondta, hogy a vármegyék kötelesek költségvetésüket jóváhagyás végett a belügyminiszterhez felterjeszteni, akinek jogában állt elrendelni abba bizonyos tételeknek beállítását, esetleg új költségvetés készítését. Különösen csökkentette a vármegyék gazdálkodási jogkörét az 1889:XXVIII. tc.-kel a pénzügyigazgatás átszervezése, továbbá az 1902:111. tc.-kel a megyei vagyonkezelés önállóságának gyakorlatilag teljes megszüntetése. Ismételten utalunk arra, hogy a gazdasági fejlődés során sokasodó feladatok ellátására rendszerint úgy történt a közigazgatás szervezeti továbbépítése, hogy a minisztériumtól közvetlenül függő újabb igazgatási szerveket, intézményeket hoztak létre, miáltal az önkormányzatok addigi hatáskörének egy-egy része megint az államhoz került át. Ez az irányzat jellemző volt a földművelésügyi közigazgatásra is. A központi kormányzat az életnek egyre több területét vonta közvetlen funkcionális befolyása (irányítása, ellenőrzése) alá. A miniszteriális központi kormányzat és a vármegyerendszer szembenállásából (a polgári és a feudális-nemesi szemlélet kettősségéből) keletkezett problémák oka gyakran nem is a múlthoz képest meggyöngült vármegyék olykor csak feltételezett^passzív ellenállására, hanem szervezőképességük elégtelenségére volt visszavezethető. A dualista korszakban így létrejött a korszerű szervezetének ellenére sem mindig olajozottan működő közigazgatási apparátus, amelynek kialakításakor általában nem sokat törődtek azzal, hogy az új állami intézmények, szakigazgatási szervek azonos területi beosztásban és egymással összhangban működjenek.