Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

SZŐLLŐSY GÁBOR: Két kísérlet a magyar szürke szarvasmarha megmentésére

szervezet elfinomodásának meggátlása. Tulajdonképpen a fajta legjobb értelemben vett modernizálására tettek kísérletet. E cél megvalósítását nagymértékben elősegítették Erdély sajátos földrajzi és gazdasági adottságai. A legelők lényegesen közelebb estek a falvakhoz, mint az Alföldön, jobb minőségűek és bővebb hozamúak voltak, így nyáron is biztosítottak annyi takarmányt, hogy a tehenek korlátozott mértékű fejesére lehetőség nyílott. A belterjes tejgazdaságra való berendezkedéshez viszont hiányoztak a tej szállítási és értékesítési feltételei. Ennélfogva a tejtermelés csak a tinónevelés költségeit csökkentette.

5 Az egyesület céljának megvalósításában az egyik legfontosabb tényező a takarmányozás megreformálása volt. A magyar szürke fajtát, közismert igénytelenségénél fogva, mindig és mindenütt szűkösen takarmányozták. Csupán a mennyiségben és minőségben megfelelő takarmányozás is jelentősen növelni tudta a fajta termelési mutatóit az addig ismert értékekhez képest. Ezt az egyesület tagjainak eredményei egyértelműen bizonyították. A tenyésztésre szánt növendékek egy évvel korábban váltak tenyészéretté, a tinókat pedig egy évvel korábban lehetett járomba szoktatni. A szükséges többlet takarmányt — ez is forradalmi újításnak számít — vetett vagy feljavított havasi legelőkről biztosították, így nem kellett területet elvonni az árunövényektől. A teheneket fejték is, és a tejtermelés is szelekciós szemponttá lett. Tejtermelésben a fajtáról addig elképzelhetetlen eredményeket értek el. JÓSIKA báró kolozskarai tehenészetében például 2500 liter volt az átlagos laktációs termelés.

6 Az intenzívebb takarmányozás következtében várható elfinomodást edző felneveléssel, a tenyészállatok kíméletlen használatával és következetes, szigorú szelekcióval igyekeztek megakadályozni. Az egyesület alelnöke, SPERKER Ferenc például 377 kat. holdas (222.4 ha) birtokán egyáltalán nem tartott ökröt. Minden igásmunkát törzstehenei végeztek. Még az előrehaladott vemhes állatok sem kaptak ez alól felmentést, így nemegyszer előfordult, hogy a borjú a barázda szélén jött a világra. Hogy a fejés miatt istállózott tehenek az istállózás következtében ne puhuljanak el, már a századfordulón bevezették a kötetlen tartást, amihez naponta kiadós mozgatás járt. Alapos szakmai vita után kidolgozták a „javított magyar-erdélyi szarvasmarha" fajtastandardját és megkezdték a tenyészállatok törzskönyvi ellenőrzését is. Bár az egyesület célkitűzései között szerepelt a jól bevált új módszerek terjesztése, a „javított erdély-magyar marha" mégis néhány zseniális tenyésztő egyéni csúcsteljesítménye maradt. Tenyészállataik sok és jelentős elismerést arattak a századelő kiállításain, de módszereik nem tudtak elterjedni. A sikertelenségben kétségkívül jelentős része volt az első világháború kitörésének, hiszen így az egyesület csak három évig működhetett. Az sem elhanyagolható tényező azonban, hogy az egyesület alapítói a saját felkészültségi szintjükhöz mérték a célokat és módszereket. Az ilyen módon történő fajtanemesítés ritka nagy hozzáértést, gondosságot, tenyésztési fegyelmet, következetességet és a fajta iránti fanatikus elkötelezettséget kíván, ez pedig nem volt (és ma sincs) meg minden átlagos gazdában.