Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

SZŐLLŐSY GÁBOR: Két kísérlet a magyar szürke szarvasmarha megmentésére

Ebben az időszakban az állati termékek jövedelmezősége alacsony volt. A tej és tejtermékek értékesítése előtt két komoly akadály állt: a tartósítás és a szállítás megoldatlansága. Ennek következtében csak a felvevő piacok közvetlen közelében lehetett tejtermelésre gondolni. Ez magyarázza, hogy a magyar szürke fajtában még a XX. század elején is csak szórványos törekvések voltak a tejtermelés fokozására. Az ebből adódó hátrányt a fajta soha nem tudta ledolgozni. A későbbi időkben több kísérlet is folyt a tejtermelés növelése érdekében, de még a legeredményesebbeknek sem volt jelentős hatása a fajta sorsának alakulására. A hústermelés fokozását eleinte a már említett vámpolitika, gátolta, később pedig a tőkehiány nem tette lehetővé az effajta munkaigényes ágazat fejlődését. A magyar szürke fajta háttérbe szorulásához nagy mértékben hozzájárult az 1848. évi IX. törvénycikk nyomán 1855-ben megkezdett tagosítás, amelynek eredményeként megindult a legelőterületek csökkenése. A XIX. század végén az olcsó tengerentúli gabona megjelenése következtében a csökkenő gabonaárak egyre több helyen kikényszerítették a nyomásos rendszerről a vetésváltásra való áttérést. Az ugarterületek megszűnésével megszűnt azok legeltetésének lehetősége, a gabonatermelés csökkenésével pedig tovább szűkült a takarmánybázis (melléktermék). A városok fejlődése, a nagy felvevő piacok kialakulása, a szállítási (vasút) és tartósítási (fölözőgép, 1875) lehetőségek javulása következtében a szarvasmarha-tenyésztésben fokozatosan a tej- és hústermelés vált meghatározóvá. Azok a gazdák, akik át akartak állni tej- vagy hústermelésre, könnyen hozzájuthattak a már régóta erre a célra tenyésztett nyugati fajtákhoz. A magyar szürke igásökör iránt megnyilvánuló kereslet viszont, a fajta kiváló igás tulajdonságai miatt, csak lassan csökkent. E két tényezőt úgy foglalhatjuk össze, hogy a közgazdasági környezet konzerválta a fajta korszerűtlen tulajdonságait. Nem kényszerítette ki idejében a magyar szürke fajtában a tej- és hústermelő képesség fejlesztését. így a fajta olyan kiszolgáltatott helyzetbe került, hogy az igásökör iránti igény csökkenése a fajta rohamos visszaszorulásának veszélyét hordozta. Egy-egy válságos időszak (Erdély elvesztése, az első világháborút követő infláció vagy az 1929-33. évi gazdasági válság) az intenzív fejlődés megakasztásával, a traktortól az igásökörhöz való visszatéréssel, rövid időre lelassította a fajta hanyatlását, de a folyamat nem fordult vissza. A magyar szürke fajta megmentése csak úgy volt — és maradt napjainkig — elképzelhető, hogy valami módon, akár csak részlegesen is, megóvják a gazdasági környezet kedvezőtlen hatásaitól. E próbálkozások közül az 1945 előtti két legfontosabbat szeretném ismertetni. Az első, több szempontból is igen tanulságos kísérlet az Erdélyi Jellegű Magyarfajta Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületéhez köthető. Az egyesület 1911-ben alakult, de tagjai — SPERKER Ferenc, báró JÓSIKA Gábor, SZÁSZ Ferenc és mások — egyénenként már korábban is meglepően jó eredményeket értek el a magyar szürke fajta tej- és hústermelő képességének javítása terén.

4 Az egyesület célja a fajtában rejlő potenciális termelőképességek felszínre hozása, ezáltal egy minden irányba alakítható hármas hasznosítású típus létrehozása volt. Emellett fokozott hangsúlyt kapott a kiváló igás tulajdonságok változatlan megőrzése és a