Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez

maguk is gondoskodtak felvásárlásról. A bérlő cég ipari rekonstrukciót is hajtott végre az „erősen leromlott" épületekben: a katlanok számát 10-ről 40-re emelte; a régiek helyett Olaszországból újat hozatott; 20 ezer pft-ért

99 egy „gőzművet" szerzett be; a gombolyítást finomította; olasz munkásokat szerződtetett; az eredményes tenyésztőknek pedig jutalmakat osztott ki. 1841-ben az országban 70 magántulajdonú és a HOFFMANN-ház (bérelt és saját) 31 fonodája (és gombolyítója) összességében 4000 embert foglalkoztatott.

100 „A magyar selyem színre és fényre nézve az olaszhoz hasonlóvá, sőt tisztaság tekintetében eleibe tétetett. Végre már a magyar selymet a külföldiek is annyira keresik, hogy jelenleg Londonba, Lyonba, Majlandba (Milánó) és Bécsbe is történnek eladások" — írta a kor statisztikusa, FÉNYES Elek. Felhívta a figyelmet a fonó- és beváltóházak területileg egyenlőtlen eloszlására (Versecen 10, Fehértemplomban 5 fonoda is működött egy időben).

101 Ez „a termesztők kárára csak házaló keres102 kedelmet szül". KOSSUTH külön kiemelte KOCH Péter Antal pesti bársony- és szövetgyáros termékeit, aki a dunai gőzhajók bútorain is használt vörös bársony- és halcsontszöveteivel nagy feltűnést keltett. Az egészen új alakítású, de már nagy Óbudai Hajógyár meglepő módon nyersselyemmel jelentkezett. Erre a kincstárral kötött szerződés kötelezte, miután a gyár a közeli gömbölyítő épületet annak berendezésével és a környező epreskerttel együtt 4000 pft-ért megvette.

104 A már előző év végétől szervezett, 1843. augusztus 21-én megnyíló újabb kiállítás 244 szereplője között a selyemipart immár 30-an képviselték. Többen az előző tárlaton is szerepeltek, de itt mutatkozott be először: VALERO Antal pesti gyára; a Bihari Selyemtenyésztő Egyesület; s a selyemtenyésztők sorába lépő Zemplén vármegye, a Kazsuból származó első példányokkal. Ekkor lépett a nagy nyilvánosság elé BEZEREDJ hidjai tenyészete is, s dicsérő oklevelet nyert. A bíráló bizottság indoklása szerűit: „...sárga selymeinek finomsága 15 sőt 14 denier-nyi volt, s így egy sőt két szemerrel is felülmúlta azon 16 denier-nyi mértéket, melynél a finomságot az üzleti szokás már anynyira megelégli, hogy ezt a legfinomabb minőség határának állítaná fel."

105 Hidján 1843-tól folyt gombolyítás, a „fonóintézetet" azonban csak 1854-ben állították fel. (Későbbi adatok szerint a vállalkozás az 1850-es években termelt a legnagyobb eredményességgel: évente 10 tonna gubót dolgozott fel).

106 Az 1845. évi — nevében is Védegyleti — kiállítás, e mozgalom eredményességének mércéje volt. így a két évvel korábbinál szűkebb körre korlátozódott, a 140 kiállító közül most 11-en képviselték a selyemipart.

10 VALERO Antal, mint a Védegylet által pártolt iparág egyik jelese, „habos sávos szöveteket, reverenda kelméket, bársonyokat, öv- és boglárkendőket, szalagokat, bútorkelméket" mutatott be.

108 Az új vállalatok számát a Hetilap 1845. júliusában 95-re becsülte, ezek közül 56 a textiliparban létesült (11 selyemszövetet, 14 posztót, 25 gyapjú- és félselyemkelméket gyártott, 6 színnyomó üzem volt).

109 Az újabb, módszeresen előkészített kiállításnak (1846. augusztus 11. és szeptember 13. között), a Nemzeti Múzeum adott otthont, mivel a Redout épülete már szűknek bizonyult. Szabályzata ajánlotta, hogy „a már tökéletesen kész iparművekhez, úgy mu-