Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez

tatványok a nyersanyagból, mellyből készültek, valamint magok a müvek is kikészítésük különböző fokain oda mellékeltessenek."

110 A beküldőknek tárgyaikhoz az árakat is csatolniuk kellett. Tizenegy teremben az 516 kiállító közül 49-en a selyemgyártást képviselték. Az ország 18 megyéjéből, a Határőrvidékről és Fiúméból küldtek egyének, testületek és fonógyárak nyersselymet, ill. selyemfonalat a megmunkálás különböző fázisaiban. A magasabb szintű feldolgozás (szövet-, szalag-, kalapgyártás, festés) kizárólag Pestre és Pozsonyba összpontosult. A csatlakozó sorsjáték első, 4000 pft-os nyereménye „egy hölgyi alvószoba" teljes berendezéséből állt, melyen „a bútorok és ágymenyezet kelméje a legnehezebb lampasz selyemszövet... Valero Antal úrnak nagyszerű és országosan elismert selyemgyárából került ki".

111 Ezt az első teremben állították ki, a 6. termet pedig teljesen a selyemiparnak szentelték, de a szövetekből jutott még a 7. terem falaira is. A 11. teremben tették közszemlére a VALERO gyár egyik munkásának, TÓTH Andrásnak bársonyszövőszék-mintáját, a 14. teremben pedig az érdeklődők felfedezhették a Pesti József Hengermalom „erősz (sic!) műhelye és vasöntödéje" által gyártott selyemkelme-szárító gépet.

112 A kiállítás egyik „főszereplője" a VALERO gyár volt. A „selyemtermet" félig betöltötte nagy mennyiségű, választékos szöveteivel. Bársonyok, bútorszövetek, finom kreppfátylak, foulardkendők, lampasz-szövetek, mellénykelmék, nyakkendők, zászlókelmék gazdag anyaga mutatta a gyár sokoldalúságát. 11 A selyemtenyésztés — TESSEDIK nyomán — több helyen bekerült az alsófokú képzés tananyagai közé. Az 1845-ben — KARAP Sándor és sógora, DIÓSZEGI Sámuel, valamint GÖNCZI Pál által svájci mintára — berendezett zeleméri árva-nevelőintézet (mely az 1849-es orosz dúlás következtében szűnt meg), szintén megismertette növendékeit e szakma fogásaival, és az itt gombolyított „pártalan" selymük látható volt a kiállításon.

114 Az évezredes múlttal rendelkező, magyar területen pedig a népi viseletben is hagyományos selyemhímzés „műremekei" tették színesebbé a kiállításokat. A képhímzéses technikák (tájképek, „olvasópolc" és „tengelice madár" ábrázolása, Szent Erzsébet, Sokrates selyemmel „festett" arcképe) mellett 1846-ban szerepelt V. FERDINÁND Valero gyárból kikerült selyemképe. A szövött és nyomott selyemképek, az ún. textilis emléktárgyak divatja Franciaországból terjedt el. Az első ilyen szövések a 18. századi emlékabroszok. Az üdvözlőkártyákhoz hasonló változat a 19. században vált általánossa. Az Iparegyesület még két kisebb, szakjellegű kiállítást is rendezett (1846: rajzkiállítás iparostanoncok tervrajzaiból, 1847: 27 mesterinas munkáiból). Párhuzamosan vidéken is megkezdődött a regionális iparmű-kiállítások sorozata (Nagyszeben: 1843, 1844, 1847; Kolozsvár, Kassa, Eperjes, Győr: 1846; Sopron: 1847). A másik szakmai irányító testület, a Magyar Gazdasági Egyesület keletkezése és kezdeti működése gr. SZÉCHENYI István nevével és eszméivel forrott össze. Az egyesület selyemtenyésztés terén végzett ismeretterjesztő és kiállításrendező tevékenysége e korban szintén jelentős volt, súlypontja mégis az 1850 utáni időre esik. Úgy tűnik, hogy a negyvenes években ez az „ügykör" (a tenyésztést sem kivéve) egyenrangúan az Iparegyesülethez is tartozott.

116