Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Talajművelési módok és rendszerek fejlődése az aszály elleni védekezésben Magyarországon
A szárazság es aszály okainak keresésével egyidőben a védekezés módjai is előtérbe kerültek. Szinte valamennyi korabeli szerző elsőnek említi a szárazság elleni védekezés legkézenfekvőbb, közvetlen módját: az öntözést. A századfordulóig öntözésen elsősorban a rétek és a legelők, ill. a rizskultúrák öntözését értették. Rendszerét tekintf 10 ve ismert volt a csörgedeztető, az elárasztó es áztató öntözés. Jelentőségét nem tagadó, de szkeptikus vélemények is elhangzottak az öntözéssel kapcsolatban. Megkérdőjelezték a technikai megvalósíthatóságot, a pénzügyi alapok meglétét, és azt, hogy megvalósítás esetén a jövedelem növekedése fedezné-e a felmerült költségeket. 11 (Ez utóbbi kérdés mind a mai napig nem vesztette érvényét.) Az öntözés, mint lehetséges megoldás ellen hatott, hogy a kor tudományos eredményei nyilvánvalóvá tették, hogy Magyarországon a kultúrnövények többségének vízszükségletét a csapadék mennyisége még aszályos években is fedezi. 12 A fő probléma azonban az, hogy a csapadék jelentős része nem a vegetációs időben hull, ill. a lehullott csapadék elfolyik, elpárolog és a növények számára elérhetetlenné válik. 13 Ennek ellenére az öntözés, mint az egyik lehetséges védekezési mód — a túlzott elvárásoktól ugyan megfosztva, de — a későbbiekben is fennmaradt. Az öntözés mellett a közveteti védekezés lehetőségei is teret kaptak, különösen azután, hogy az öntözés költséges volta miatt nem várhatták tőle a probléma teljeskörű megoldását. SPORZON Pál szavaival élve: „ha nem építhetünk tornyot, állítsunk legalább haranglábot." 14 A természet legyőzése helyett az alkalmazkodás lett — ha kényszerből is — a legfőbb tényezője a XLX. század utolsó harmadában elindult fejlődésnek. A magyar növénynemesítés kezdete is szorosan kapcsolódott az 1863. évi aszályhoz. A jobb fajták előállításakor lényeges szempont volt a növények szárazságtürése. VARI-SZABÓ Sámuel ref. lelkész volt az első, aki 1863-ban egyedkiválasztáson alapuló növénynemcsítéssel kísérletezett. MOKRY Sámuel gerendási birtokos 1864-ben kezdett búzanemesítéssel foglalkozni, ami már gyakorlati eredménnyel is járt. 15 A szárazságot jobban tűrő növények terjedése is az. alkalmazkodást segítette. Ez a folyamat már elválaszthatatlan a fejlődés más tényezőitől. Az „új" növények sok helyen a Young-féle norfolki négyes alapjain álló (kapás — tavaszi — takarmány — őszi) vetésforgóba kerültek. A nyomásos gazdálkodással szemben a vetésforgó — bizonyos fokú kötöttsége miatt — megkövetelte a magasabb színvonalú termesztési technológiák meglétét. A lucerna, bükkönyfélék és a répafélék területi növekedési aránya volt a legmagasabb. (A növekedés nem a többi szántóföldi kultúra rovására történt, hanem eleinte a művelésbe vett terület növekedésének, később az ugarterület csökkenésének következménye.) 16 (1. táblázat 17 )
