Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

BALASSA IVÁN: A futóhomok telkesítése

szerezhessék". Pillanatnyilag nem tudom felmérni, hogy vajon mennyi lehetett az így kiosztott vagy megvásárolt homokterület, ezt majd a részletfeltárásoknak kell kideríteniök. A homok megkötésének gyakorolt módja, ha azt agyagos vagy más földdel fedték be, illetve keverték össze. Sok esetben a homok csak vékony rétegben fedte az alatta meghúzódó jó minőségű termőtalajt, ott mély, sokszor kétszeri szántással igyekeztek azt a felszínre hozni.

61 A nagybirtokon azt is megtették, hogy két-két ökörrel, deszka oldalú talyigán hordták a homokra az agyagot, a jó termőföldet és azt féllábnyi vastagságra elterítik azon. A Duna-Tisza közén az is megesett, hogy a homokterületek nem messze estek a lápos vidékektől, akkor "...a' sivány homok javítására rendelt emberek a' tarjányos rétegből ássák ki a' zsombikokat jó földestől, és azokat hordják a' sivány homokra...". A zsombékot széltörik és egyenletesen elterítik... így aztán a gazda nemcsak a nagy kiterjedésű haszonvehetetlcn, sőt kártékony homokot fog ily módon jóvá és haszonvehetővé tenni, ezenkívül zsombikos tarjányos földjét tiszta 's jó kaszálónak fogja csinálni, ugyan azon egy erővel, és költséggel". Az. ilyen más földdel megjavított futóhomok eredetű szántókra nagyon kell vigyázni, különösen esőtlen, nagyon forró nyarak után. Ezért írja egy nagy gyakorlattal rendelkező gazda, hogy először csak legelőnek, kaszálónak használja: „...és szántófölddé csak akkor fordítom, midőn összekötő felszínre olly vastagságra szaporodott, hogy a' szántóvas többé nem éri el a homokot". A Duna-Tisza közén is hasonló megállapításokkal találkozunk. A futóhomok megkötésére legáltalánosabban a szalmázást alkalmazták. A szegedi határban a homokdombok oldalát beszalmázták, esetleg ott szénázták télen a juhokat, és azok beletaposták a szénát vagy szalmái, ezzel nemcsak megkötötték a homokot, hanem valamelyest trágyázták is. A legeltetést meg kelleti szüntetni azokon a részeken, ahol a jövőben homokkötési akarlak végezni. „Takarjuk be ezen részeket fenyő- vagy nyírfagallyakkal vékonyan, ha ez nem volna nád és zsúppal is pótolható s hogy a szél helyéből el ne vihesse szegezzük le a keresztbe rakott rudak vagy póznák végeit fakampókkal...". Szánkon és Móricgáton (Bács m) a rozs vetés előtt vagy után szórták a szalmát a homokra. A buckák magasabb részeit vastagabban terítették, mert ezt a szelek inkább veszélyeztették, az alacsonyabb területeken, a völgyekben kevesebb is elegendő volt. A rozsvetést könnyen kifújta a szél, ezért arra több szalmát szórtak és a birkákkal beletapostatták. A szalma nemcsak védte a földet, hanem bizonyos mértékben trágyázta is. A disznóólban és a birkaszínben homokot is terítettek, ezt időről időre kihordták a homokra, ami annak megkötését nagymértékben elősegítette. A homokon elterített szalmát nemcsak a juhokkal tapostatták a talajba, hanem erre fogas hengert is alkalmaztak. Ennek egy különleges formája fejlődött ki tudomásom szerint a szegedi és a kiskunhalasi határban. A hengerbe szétszórtan kerek keményfaágakat ékeltek, melyek a szalmaszálakat valósággal belevarrták a homokba, úgyhogy a szél azt nem tudta megbontani. Ez a szerszám paraszti találmány lehetett, hiszen há-