Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

PÁLMÁNY BÉLA: Városok, mezővárosok - országos és hetivásárok Magyarországon (1686-1870)

teljesebb képet mutatnak a vásárváros hálózatról, mint a fontossági cenzust alkalmazó 1828. évi országos összeírás elsősorban gabonaeladásra vonatkozó megfigyelései. Az alföldi és déldunántúli városhálózat - különösen a mezővárosok - XVI-XIX. századi fejlődését kutató RÚZSÁS Lajos is megállapította, hogy a XVIII. század végétől a kiegyezésig nagy mértékben gyarapodott az ország mezővárosainak a száma, lakosságuk, az ott élő kereskedők száma és a lebonyolított áruforgalom nagysága. Mindez az agrártermelés fellendülésének volt a következménye, minthogy a termények gyűjtőkereskedelmét hazánkban is a kisvárosok garmada, a felvásárló kereskedők hada bonyolította le. A mezővárosokban RÚZSÁS szerint összeségében nagyobb kereskedelmi forgalom bonyolódott le, mint a szabad királyi városokban, így nagyobb szerepük is volt az ország gazdasági életében a magasabb rangú városoknál - ezért is növekedeti olyan feltűnően az oppidumok száma, lakossága. A XIX. század harmadik harmadában a feldolgozott agráráruk és ipari termékek súlya nőtt és a belső piac is alaposan átalakult - ezzel együtt fokozatosan növekedett a kialakuló ipari nagyvárosok jelentősége. Különösen a vasútvonalak kiépülése hatott kedvezően: piackörzetük kitágult, miáltal tovább erősödött kereskedelmük és a gyáripar kialakulása is meggyorsult bennük. A magyarországi város és mezőváros hálózatot az 1849 utáni fél évszázadban még nem rekonstruálta történettudományunk. Első vizsgálati időmetszetként az 1863-as esztendő kínálkozik, mivel erre az évre több forrásból össze lehet gyűjteni a városok központi szerepét jellemző népességszám, közigazgatási és önkormányzati szervek, iskolák, patikák, vasútállomások, hajóállomások hálózatára vonatkozó adatokát. Helységnévtárból Magyarországon - a visszacsatolt Partiummal együtt - 48 sz. kir. várost, 114 rendezett tanácsú várost és 613 mezővárost (összesen tehát 775 kiemelt jogállású települést) összesítettünk. Jellemző, hogy 1000 lakosnál is kevesebb élt közülük 108-ban, 1000-2000 közötti1 népesség volt 241 -ben, 2000-5000 fő közé esett a lakosság 269-ben, 5000-10000 között volt 95 településen. 10000 és 20000 közé 45, 20000 és 50000 lakos közé esett 14 város lélekszáma, 50000 és 100000 fő közé esett két nagy alföldi város, Szabadka és Szeged lakossága, míg 10O000 fölé egyedül Pest népessége nőtt. Ha a vásártartó helyeket nézzük, az 1862-es kalendárium 726 magyarországi (23 7 erdélyi és 118 Dráván túli) helységet összesítettünk. Alig 40 év alatt tehát 470-ről 726-ra nőtt az említésre méltónak tartott sokadalmakat rendező városok, mezővárosok száma a szűkebben vett Magyarországon. A vásárhálozat kiteljesedett és az ország egész területét befedte - immár az Alföldet, a Bácskát, Bánatot, Erdélyt és a hátramaradottabb horvát- és szlavón megyéket is. Ez a kiterjedt vásárhálózat azonban m ár magában hordozta saj át felbomlását illetve átalakulását is. A nagyüzemi bányászat és a gépeiket alkalmazó gyáripar zavartalan működésének, fejlődésének, előfeltételét képezte a gőzhajózási és vasúti közlekedési és szállítási hálózat kiépítése. Magyarországon 1848-ig 176 km vasút épült, 1849 és 1866 között újabb 1800 km vasútvonal létesült, amelyek Debrecen illetve Szeged és