Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

DEÁKY ZITA: Vásári sokadalom - füvesek, foghúzók és társaik

KÖZLEMÉNYEI, 1990-1991 409 VASARI SOKADALOM FÜVESEK, FOGHÚZÓK ÉS TÁRSAIK Deáky Zita A vásározás és piacozás történetével és néprajzával foglalkozó dolgozatok nagy része megemlíti a vásári gyógynövény- és pióca árusokat, és a titkos gyógyszerek és gyógymódok kínálóit. Őket azonban csak a vásári sokadalom színesítő alakjaként mutatják be, mint a jósokat, mutatványosokat, vándorkomédiásokat. Pedig a vásári gyógyítással, a vásárokon árult gyógyszerek készítésével és eladásával foglalkozók rétege igen széles volt, évszázadokon keresztül fontos orvos-sebészi feladatokat láttak el, és kiegészítették a helyi népi gyógyítók tevékenységét. Sokan közülük borsos áron kínáltak még hosszú életet biztosító elixirt, fiatallá és széppé tevő balzsamot, szerelmi varázsláshoz nélkülözhetetlen szereket és efféle titkos, mindenki számára fontos kellékeket. (1. kép.) A falvak, városok egészségügyi viszonyai oldaláról megközelítve a kérdést, a követekező képet kapjuk: orvosok, képzett sebészek, szülésznők nem voltak gyakorlatilag a XVIII. század közepéig. Egy-egy külföldi vagy külföldön szerzett diplomás orvost találunk a főurak és nagyobb városok szolgálatában. A céhekbe tömörült borbélysebészek szolgáltatásait főleg a városi polgárság vette igénybe, míg a nőgyógyászati, szülészeti, csecsemőgondozási problémáknál és eseményeknél, jó esetben felesketett vagy főorvos képezte bábák segédkeztek. Kisebb betegségeket, sebeket, fájdalmakat mindenki otthon, saját ismeretei alapján gyógyított, ha nagyobb baj volt, u.n. tudósokhoz, javasokhoz fordultak. Ha ők sem tudtak segíteni, belenyugodtak az "Isten kezében vagyunk" gondolatba. A falvakban, kisvárosokban élő gyógyítóemberek, még ha specializálódtak is valamely betegség gyógyítására - csontkovács, kenő, mérő, foghúzó, ólomöntő, fürdető, bába - a közösség teljes jogú és állandó tagjai voltak, életmódjuk, mindennapi munkájuk nem vált el a többiekétől. Tudományukat Istentől kapott feladatnak tekintették, amelyet kötelességük volt mindenféle nyereségvágytól mentesen használni. Nem vándoroltak, nem árulták tudományukat, legfeljebb hozzájuk jöttek, őket keresték fel közelebbi-távolabbi vidékekről. Tehát nem tartoztak a vásári vándorgyógyítók csoportjába, hanem a vásárokon és piacokon vásárlóként vagy legfeljebb fölösleges terményük eladóiként szerepeltek.