Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

CSOMA ZSIGMOND: Kertészeti terményvásárok, mint a XIX. századi nagytáji munkamegosztás eredményei

folyóvölgyi termények megfelelő faj- fajtája és minősége biztosította a permanens cserét, árúközvetítést a gabona-bortermelő, és a felesleget felkínáló területek között.

6 A XVIII-XIX. században a vásárfunkció felerősödése a gazdasági kereskedői központok kiválásához, kiemelkedéséhez vezetett. Az egykori egyházi búcsúk sokadalmából terménycserére összpontosító helységek alakultak ki. A XIX. század folyamán az országos vásárokat tartó helységek száma megduplázódott, miközben ez még nem jelentette mindenhol a vásári árúforgalom gyarapodását. Az 1828-as országos összeírás feldolgozása megmutatta, hogy az igen erős piacközponti funkciót betöltő vásár központok földrajzilag ott helyezkedtek el, ahol a mezőgazdasági termelés jelentős volt, így a Pest-Budától nyugatra eső Duna-szakasz mentén, a Dunántúlon elszórtan, és a Tisza-Maros vidékén.

7 A vásárokat, vásárközpontokat terményszállításra szakosodott falvak vették körül és szolgálták ki. Bár az 1828-as összeírás tanulsága szerint a szállítók (hajósok, fuvarosok, bérkocsisok) száma még csekély. Igaz, hogy az összeírás, mint fő kereseti foglalkozásúakat írta őket össze. Ugyanakkor az összeírás szöveges része mindig megemlítette, hogy a fogattal rendelkező gazdák a falvak többségében fuvarozást vállaltak, mint alkalmi fuvarosok. Nem lehet véletlen, hogy a szállítással foglalkozók 95 %-át a fővárosban és az első és másodrendű kereskedelmi központokban írták össze. A hajósok fizették ekkor a legnagyobb adót jövedelmük után. A fuvarozást végzők rangjára jellemző a városokban, hogy 18 %-uk rendelkezett csak polgárjoggal, míg a kereskedőknek 35 %-a. A városi fuvarosok 62 %-a háztulajdonos volt, de többségük mind élelmiszerben, mind az állatok ellátásában is a piacra volt utalva.

8 A vásári szállításokban az 1848 utáni szabad fuvaros, árusgazda parasztság jelentősen kivette részét. A kertészeti termények szállításában a tutajozásnak óriási szerepe volt. A Dunán és a felvidéki mellékfolyóin (Vág, Garam) és a Tiszán, Kőrösökön, Berettyón, Dráván, Száván és a Maroson nagymennyiségű termény (hagyma, káposzta, dinnye, gyümölcs) jutott le a magasabban fekvő periférikus hegyvidékekről az ország közepe irányába. A tutajozás azért játszott óriási szerepet, mert a folyók az eltérő térszinű és gazdálkodási nagytájakat kötötték egymással össze, másrészt a tutaj anyagát, a rönkfát is el lehetett adni azokon a helyeken, ahol a zöldség és gyümölcs is kelendő volt. AMaros pl. Erdély keleti és középső val amint délnyugati területeit kötötte össze egymással és a Nagyalföld déli részével, ahonnan a Tiszán felfelé Szatmárig lehetett közlekedni.

9 A tutajozás így nagy területeket vont be a gazdasági vérkeringésbe. Sőt tutajos és dereglyés munkára specializálódott falvak - közösségek foglalkoztak az árúszállítás nem könnyű és nem is mindig veszélytelen feladataival. A XIX. század második felében pl. tutajos Maros-menti falvaknak tartották Gyergyóremetét (Remetea Románia) a Maros-szorostól közvetien délre pedig Détát, (Deta - Románia) Füleházát, (Filea - Románia), Monostorfalut (Morareni - Románia), Maroshodákot, (Alunis