Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

TAKÁCS IMRE: Földművelésügyeink a magyar közigazgatás rendszerében a XVIII. századtól

végrehajtására tagjaik közül intézőbizottságot /direktóriumot/ választottak. Ez ellátta mindazokat a közigazgatási feladatokat, amelyek nem tartoztak más hatóságok jogkörébe. Egyes különleges ügyek intézésére a tanácsok szűkebb szakbizottságokat küldtek ki, amelyekbe pártonkivüli szakembereket is rjeválaszthattak. A helyi tanácsok és direktóriumok munkáját a megyék és a városok élére kinevezett kormányzótanácsi biztosok irányították és ellenőrizték. A különböző" szintű tanácsok kölcsönös alá- és fölérendeltségi viszonyban álltak egymással. Működési elvük a "demoratikus centralizmus" volt; a felettes tanácsok és más országos hatóságok rendelkezéseit vita nélkül végre kellett hajtaniuk. A Tanácsok Országos Gyűlésének létrejötte után ez gyakorolta a legfőbb államhatalmat, ülésein a mezőgazdaság helyzetét, a termelés kérdéseit is megvitatták. Minisztériumok helyett a forradalmi kormányzótanács népbiztosságokat szervezett és mind a megyei, mind a városi törvényhatóságok élére a társadalmi szükségletek kielégítését célzó feladatkörrel háromtagő direktóriumot állított. Május 19-én a gazdálkkodás egységes vezetésére és ellenőrzésére Országos Népgazdasági Tanácsot alapítottak, amelybe földmüvelésügyi, a szociális termelési, a közellátási és a pénzügyi népbiztosság beolvadt. Annak intéző szervei voltak:az elnökség, a választmány és a főosztályok, amelyek jogosultak voltak rendeletek és az alárendelt szervekhez utasítások kiadására. A mezőgazdasági üzemek termelésének irányítása, üzemanyagokkal való ellátása a földművelési és állattenyésztési főosztály feladatkörébe tartozott. Az Országos Népgazdasági Tanács munkáját a gazdasági ügyek közvetlen irányítását és ellenőrzését ellátó kerületi népgazdasági tanácsok segítették. A végrehejtó szakapparátushoz kerületi gazdasági hivatalok tartoztak. XI. A Tanácsköztársaság bukása után összeült nemzetgyűlés egyik első alkotása az alkotmányosság helyreállításáról szóló 1920:1. törvénycikk hozatala volt. A közigazgatás szervezete és működése terén visszaálltak a korábbi állapotok. Sem a kormány, sem a törvényhatóságok és a községek funkciója a dualizmus korához képest nem változott, A módosabb parasztság /kisgazdák/ nemzetgyűlési előretörésének ellenére a vidéki közigazgatásban kevés kivétellel visszatértek az 1918 ősze előtti személyzeti garnitúrák. A felsőház felállításával /1926:XXII.tc./ a kétkamarás országgyűlés visszaállítása után a szakközvélemény elvárta, hogy a közigazgatás szervezete és eljárása korszerűsítessék és a Trianon utáni súlyos gazdasági helyzetben a területi örnkormányzatok háztartása rendeztessék. Ennek kimunkálását az 1925-ben életrehívott Országos Takarékossági Bizottság úgy tervezte, hogy mindenek előtt mentesítsék a törvényhatóságokat és a községeket a nem feltétlenül általuk elvégezhető feladatoktól. Ebbe a programba tartozott egyes minisztériumok és alsóbb közigaz-