Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

TAKÁCS IMRE: Földművelésügyeink a magyar közigazgatás rendszerében a XVIII. századtól

hosszú id(5 alatt a kapitalizálódó ország szükségleteinek általában megfeleld, bár eléggé bonyolult közigazgatási szervezet jött létre. Ebbe a konstrukcióba tagolódott be a kiépülő közép- és alsófokú földmüvelésügyi közigazgatás úgy, hogy a hatósági jogokat a törvényhatóságok önkormányzati szervei gyakorolták, a szakigazgatási teendőket pedig hatósági intézkedésijog nélkül a földmüvelésügyi tárcához tartozó állami hivatalok, intézetek látták el. Az elsd törvényhatósági és az elsdközségi törvény kihirdetésétől számított másfél évtized után a kormányzat új közigazgatási reformot kezdeményezett. Előbb azonban a belügyminiszter 1880-ban országos értekezletet hívott össze a tervezett reform alapelveinek tisztázására. Az ankét eredményeként alkották meg a közigazgatási tisztviselők minősítéséről (képesítéséről) szóló 1883:1. és a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló 1883:XXIII. törvénycikket Ezt követően került sor az önkormányzati közigazgatás reformjára. A második törvényhatósági törvény (1886:XXI.tc) egyéb rendelkezésein kívül vármegyékké szervezte át a feudális korból itt maradt közjogi alakulatokat, az ún. szabad kerületeket. Ez és a második községi törvény (1886:XXII. tc.) újra növelte a főispán hatalmát, de a törvényhatóságok és a községek belszervezetében lényeges változást nem hoztak. A vármegyék és a városi törvényhatóságok hatáskörüknek ismételt csökkentése ellenére az 1886:XXI. törvénycikk hatálybalépése után is belügyeikben önállóan intézkedhettek, határozhattak; saját területükön szabályozhatták azokat a kérdéseket, amelyeket a törvények, a kormány- és a miniszteri rendeletek nyitva hagytak. Határozataikat a maguk választotta tisztviselőikkel hajtatták végre; ingó és ingatlan vagyonukat kezelhették, költségvetésüket megállapíthatták és közvetlenül érintkezhettek a kormánnyal. Szerveik a regionális közigazgatási feladatokon kivül I., illetve II. fokon ellátták az állami közigazgatási teendőket is, mégpedig - főként a vármegyék járási szintjén - túlnyomóanföldmüvelődésügyieket, ha ezek nem tartoztak valamely állami szakhivatalhoz. A helyi célok megvalósítása végett a lakosságot az állami föld-, ház-Jövedelem- és kereseti adó meghatározott százalékának erejéig pótadóval megadóztathatták. Az 1886:XXI. tc. a vármegyék számát 63-ban, a városi törvényhatóságokét 24-ben határozta meg. Utóbbiak közül kiemelkedő szerpe volt Budapest székesfőváros törvényhatóságának, amelynek újabb szervezetét az 1930:XVIII., 1934:XII. és 1937:111. törvénycikkek határozták meg. Budapesten az I. fokú hatósági teendőket a kerületi elöljáróságok látták el. A vármegyék hatósági-igazgatási teendőiket II. fokon központilag, míg az I. fokúakat többnyire a járási hatóság, a főszolgabíró útján decentralizáltan intézték. A városi törvényhatóságok az alapvető községi fiinkciókat is ellátták. További különbség abból adódott, hogy a vármegyék általában csak közigazgatási feladatokat láttak el, míg a városi törvényhatóságoknak saját üzemeik, vállalataik is voltak A nagy-és kisközségek önkormányzatát mind az első, mind a második községi törvény, amely kisebb módosításokkal 1950-ig hatályban volt szűkre szabta. A