Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

TAKÁCS IMRE: Földművelésügyeink a magyar közigazgatás rendszerében a XVIII. századtól

rendezésűvé alakította át Magyarországot, Megszüntetve a feudális kormányszékeket, a helytartótanácsot, az udvari kancelláriát és a magyar kamarát, helyettük a parlamenti népképviseltenek felelős minisztérium felállítása iránt rendelkezett; ennek szervezetét az 1848:111. törvénycikk határozta meg. A parlamenti kormány hatásköre az állami végrehajtó hatalom gyakorlásának valamennyi ágára terjedt ki, amelyeket addig az ideig a kormányszékek láttak el. Ezek testületi szervek voltak, míg az 1848-as kormány minisztériumai egyszemélyi vezetésűek lettek. Az egész közigazgatás irányítása és ellenőrzése a központi kormány kezébe került, de a törvényhatóságok, főként a vármegyék sok feudális vonást megőrizhettek. Az 1848/49. évi békés magyar forradalomnak és a ránk kényszerített szabadságharcnak orosz katonai segítséggel történt leverése után megszűnt Magyarország állami önállósága. A császári önkényuralom ismét a centralizált ausztriai birodalom megvalósítását tűzte ki céljául. Hatálytalanították az 1848: VII. törvénycikkel kimondott uniót Erdéllyel, közvetlenül a birodalmi kormányzat alá helyezték a Muraközzel megnagyobbított Horvát-Szlavónországot, tartománnyá alakították át a Temesi Bánságot a Szerb Vajdasággal együtt. Fenntartották a katonai Határőrvidéket. A magyar szent korona országainak területét - II. JÓZSEF gondolatát felújítva - a nemzetiségek földrajzi elhelyezdedése szerint Pest, Sopron, Pozsony, Kassa és Nagyvárad székhellyel öt közigazgatási kerületre darabolták és ezeket az osztrák örökös tartományok mintájára koronatartománnyá nyilvánították. A kerületek mindegyikét 7-10, az ország egész területét 43 megyére osztották be. A kerületek élén kinevezett kerületi főnökök, a megyék élén megyefőnökök állottak. A megyék együttes területét beosztották 244 járásra. A megyék önkormányzati jogosítvány nélkül ismét csak mint igazgatási egységek maradtak meg, a tisztviselői állásokat főként német és cseh hivatalnokokkal töltötték be. A járások élén kinevezett szolgabfrák álltak. Az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elválasztva, bevezették az osztrák polgári- és büntetőtörvénykönyv rendelkezéseit. Az államéletben és az oktatásban a német lett a hivatalos nyelv. Hasonló közigazgatási rendszert vezettek be a tartományokká átalakított déli területeken is. Az örkényuralom több polgári típusú jogi és igazgatási intézményt is meghonosított Magyarországon. így elsősorban a bürokratikusán szervezett pénz-és adóügyi igazgatást, majd 1855-ben a telekkönyvet, amelyeknak az Ausztriával 1867-ben bekövetkezett politikai és közjogi kiegyezés után a magyar közigazgatás rendszerébe történt beépítése a múlthoz képest szervezéstechnikai értelemben haladást jelentett. A földművelésügyi közügyek intézése a megváltozott viszonyok között is lényegében az addigi módon történt. A feudális mezőgazdaság jogi felszámolásával kapcsolatos legelő- és erdőelkülönítési perek levezetése az 1856-1858. években az un. úrbéri különbíróságok feladata lett. Ezeket 1861-ben megszüntették. A földesúri birtokokat a járási hivatalnak renedelték alá és megszüntették a jobbágyközségek fölött a földesurak jurisdikcióját.