Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

TAKÁCS IMRE: Földművelésügyeink a magyar közigazgatás rendszerében a XVIII. századtól

jövedelmre tegyen szert. Értesüléseit a helytartótanácshoz hasonlóan a vármegyéktói és a kamarai jószágok intézőitől szerezte. II. A korszerűbb igazgatási módszerek Magyarországon MÁRIA TERÉZIA országlásának idején kezdtek meghonosodni, aki a kiterjedt birodalom egyes részei között a gazdasági színvonalbeli különbségek lehető kiegyenlítésére törededett. A vármegyei közigazgatás számos vonatkozásást átfogó főispáni utasításaival/1752 és 1768/ kiemelni kívánta Magyarországot elmaradott állapotából, 1754-ben és 1769-ben újra szabályozta a helyhatósági ügyintézést. Uralkodását nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi haladásra irányuló törekvése is jellemezte. Ennek fő megnyilvánulása volt az úrbéri rendelet /1767/, amely nálunk először szabályozta részletesen a jobbágyközségek belső rendjét, egységesen állapítva meg a jobbágyok jogait, kötelességeit, terheit, továbbá a helyi adottságoknak megfelelően meghatározta a jobbágytelek nagyságát. A királynő meghagyta, hogy az urbáriumban meghatározottaknál többet nem szabad a jobbágyoktól követelni, nem érintette viszont azokat a szerződéseket, amelyek a jobbágyok számára az urbáriumnál kedvezőbb feltételeket tartalmaztak. MÁRIA TERÉZIA másik messzeható társadalmi reformja a Ratio Educationis kiadása /1777/ volt. A merkantilista közgazdasági elveket valló királynő több gazdasági intézkedést is tett, bár nem valamennyi felelt meg a magyar érdekeknek. Hártányosan érintett bennünket az 1754. évi vámrendelete, amely szerint az Ausztriába exportált mezőgazdasági terményekre és termékekre alacsony és a más nyugati országokba kiszállítottra magas vámot vetettek ki. MÁRIA TERÉZIA 1766-ban gazdasági egyesületek szervezését ajánlotta a vármegyéknek, ez a kezdeményezése azonban eredménytlelen maradt. A helyi hatalmat gyakorló birtokos nemesség a mezőgazdasági érdekek érvényesítésére elegendőnek vélte magát a vármegyei szervezetet, feleslegesnek tartott minden más szervezkedést. Eredménytelen volt a királynőnek ez ügyben 1770. évi második leirata is. Gazdasági szempontból eredményes volt viszont, hogy 1773-ban Spanyolországból merinó juhokat hozatott, s ezeket Zágráb vármegyébe, később Budaörsre telepítette. Gondja volt MÁRIA TERÉZIÁNAK az északi felvidéken burgonya és Dél-Magyarországon egyes ipari növények termesztésére, az Alföld fásítására és erdősítésére, az országban a méhészkedés nagyobb arányú elterjesztésére, valamint eperfák ültettetésével a selyemtermelés emelésére is. A kincstári uradalmak kötelességévé tette, hogy nagyobb számmal ültessenek eperfát; az eredményt minden évben Bécsnek jelenteniük kellett. 1777 augusztusában és decemberében MÁRIA TERÉZIA a korabeli hadászat szempontjából fontos lótenyésztés ügyében szintén leirattal fordult a magyar hatóságokhoz.