Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

legegyenesebb egyedek. Ezek utódai viszont "kevésbé kedvező" körülrnények közt is" megtartják kiváló tulajdonságukaL Tehát ha a szlavón tölgy makkját bárhol vetik el, az utódok az anyafák kiváló tulajdonságait nagy valószínűséggel öröklik. 61 Ma már ezekről az öröklődési tényezőkről többet tudunk, árnyaltabbá ítéljük meg az egyes populációk átörökítőképességét Mindenesetre a századfordulón - különösen a millennium és Erzsébet királyné emlékére - valóságos "szlavón tölgy ültetési láz" uralkodott, melynek tanúi itt-ott még az emlékkertekben, - ligetekben ma is fellelhetők. A horvát-szlavón kormány ezt látva rendeltben szigorította meg a szlavóniai makk-kivitelt. 62 A felújítás kérdésével kapcsolatban meg kell még jegyeznünk, hogy partosabb, televényben gazdag részeket mind a vagyonközségi, de még inkább az uradalmi erdőkben átadták mezőgazdasági művelésre. Ilyenkor gond volt a tuskók kiirtásával, amely munkára még a robbantási eljárást is ajánlották. 63 Máshol pedig kb. öt évig szántóföldi műveléssel hasznosították a gazdag talajt, csak azután tértek vissza az erdőhöz. Ha visszatértek, ugyanis jelentős területeket végleg kivontak az erdő művelési ágból. A természetes felújulás esetében a legnagyobb gondot a "fehérfa" gyorsabb növekedése, erőszakosabb fellépése okozta. Mindezt már korán, a korszerű gazdálkodás kezdete, tehát az 1880-as években részben kezelési hibákra (makkoltatás, túlságosan nagy tarvágások, az újulat nem kímélése stb.), részben pedig a Száva szabályozatlanságára, a gyakori és hosszantartó áradásokra vezették vissza.

64 Ebben a helyzetben pedig - érvelt a kérdés egyik legkitűnőbb szakembere, KOZARAC József - a gyérítést, tehát a korszak legkorszerűbbnek ítélt (a költségek miatt viszont nehezen elfogadható) erdőkezelési eljárása az egyedüli járható út.

6 Tehát ne bizzuk a természetre a tölgy - évtizedek múltán bekövetkező - felülkerekedését! Ahogy fogytak az idős állományok, természetesen úgy nőttek a gyérítési feladatok. Ebben a helyzetben a gyérítés kivitelezésére különböző elméleteket, illetve gyakorlati példákat közöltek, de a munka igazán csak a kincstári területeken folyt többé-kevésbé tudományos alapon. 66 Sőt az 1910-es évek elején a kincstári területeken a házilagos gyérítés eredményeként kikerülő tűzifára is kedvező ajánlatok futottak be. 67 Tehát egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a gyérítés sem szakmai, sem anyagi megfontolásokból nem elhanyagolható. A nevelővágásokkal kapcsolatban szintén az 1910-es évek elején vetődött fel, hogy már tövön száradt egyedeket is árvereztek - sőt vevők is akadtak az igen csökkent értékű fára. 68 Az első világháború éveiben azután óriási hernyórágások, majd a tölgylisztharmat fellépése irányította rá a figyelmet a szlavóniai, egyre fogyó erdőkre. Egyes becslések szerint csak a vizsgált területen pusztuló, pusztulófélben lévő fák térfogata megközelitette a félmillió köbmétert! 9 Ekkor azonban már egyre inkább a háború hírei uralták az erdészeti lap hasábjait is, mintsem a legendás szlavóniai tölgyesek.