Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

ran csak tűzifát szolgáltattak. Azok a korábbi, tölgy faárverések előtti kitermelésével elősegítették a tölgy természetes felújulásáL Ahogyan fogyott az erdő, úgy nőtt a "fehérfa" értéke. Korábban, például 1888-ban különlegességnek számított, hogy az "eres juhart" a kikiáltási ár kétszereséért tudták hangszerfának eladni. 31 Századunkban azonban a szil értéke is felszökött, mert 32 divatba jöttek a szilből készült bútorok' Ugyancsak egyre többet adtak a kőrisért is, de ezeknek a felújításával baj volt. Elnyomták ugyanis a fiatal tölgyeket. A kezelő erdőtisztek azonban a szaksajtóban is bizonyították, hogy mégis érdemes kőrist akár előhasználati állományként is - nevelni. 33 Sőt az I. világháború alatt kőrisért már a kikiáltási ár 170,5 %-át is megadták. 34 (A kőris a hadiiparban a legsokoldalúbban felhasználható fa. Például a mind jelentősebbé váló repülőgép-gyártásban is alkalmazták) A becslések alapján az egyes erdőrészekre (vágásterületekre) árverést hirdettek. Amikor ugyanis az 1870-es évek elején meghiúsult az a bizonyos "nagyszerű" faeladás", a kincstár (de a vagyonközségek is) óvakodott a nagybani, több évre szóló faeladástól. Egyszerűen nem lehetett felmérni, hogy mennyire emelkednek 5-10, nemhogy 30-4Q év alatt a faárak. Tehát évenként, ősszel tartottak árverést. Ezeknek szintén külön történetük van. Itt csak elégedjünk meg azzal, hogy Vinkovcén