Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

gyülekeztek mindazok, akik számítottak a fás szakmában. Legelőször általában a bródi vagyonközség erdőit árverezték, majd a beruházási alapét és a kincstárét. A vevők vagylagos ajánlatokat is tehettek, de a minisztérium fenntartota magának a döntés jogát. Ez aztán néha feszültséghez vezetett. Például 1913-ban a Magyar Fakereskedők és Faiparosok Országos Egyesülete kifogásolta a minisztériumi döntést - minden eredmény nélkül. 35 Máskor a horvát bán ajánlotta a helyi fakereskedőket 36 de a verseny általában Vinkovcén dőlt el. A résztvevő cégek rendszerint ugyanabból a körből kerültek ki, bár a háború felé közeledve egyre jelentősebb volt a német vállalkozók jelenléte. 37 Az ország érdeklődő közvéleménye azután a szaksajtóból értesülhetett, hogy melyik erdőéit mennyivel ígértek többet a kikiáltási árnál. Azaz, milyenek voltak a fakelendőségi viszonyok Szlavóniában. 38 A kikiáltási ár valódiságát általában nem kérdőjelezték meg, de voltak időszakok - például 1908-ban -, amikor a faipar kilátástalansága nem csábított senkit sem Vinkovcére. 39 A dongaüzlet hanyatlásakor, az 1890-es években pedig a fűrésztele-