Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

Vinkovcéről (Vínkovci -Szerem vm.) Samacra vezető, több mint 30 km-es út, amelyet tölgyfakockával "köveztek". A beszámolók nem mulaszják el felhívni a figyelmet a határőrök dologtalan, európai ember szemében igen-igen erkölcstelen életére sem. És ekkor következett be a magyar-horvát kiegyezés, amely egyelőre a határvidéki viszonyokat érintetlenül hagyta. 9 A katonai kormányzat ennek tudatában már 1868-ban tárgyalásokat kezdett az erdők értékesítéséről egy bankkonzorciummal. Ezt azonban sem a bécsi udvar, sem a pest-budai kormány nem hagyta annyiban. Bécsből Josef WESSELY-t, az edészeti ügyek legfőbb vezetőjét köldték ki tájékozódni. WESSELY kimondottan erdészeti érvek alapján javasolta a túltartott tölgyesek fokozatos kitermelését, értékesítését, sőt a termőföld egy részének mezőgazdasági célú hasznosítását. Ehhez azonban - vélekedett - a határőrvidék feloszlatása, az erdészeti kezelés megvalósítása szükséges.

10 Az utóbbinak lényeges akadálya az volt, hogy mi legyen a határőröknek az elmúlt évszázad alatt adott faizási jogukkal. Amíg ugyanis erre elfogadható választ nem tudnak adni, addig sem Bécs, sem Pest nem léphet. így azután érthető, hogy a magyar kormány a kérdés tárgyalására nemcsak erdészt (DIVALD Adolfot), hanem államjogászokat is delegált A magyar küldöttség bécsi kollégáinak bebizonyította, hogy a katonai kormányzat csak (mai fogalmaink szerint) kezelője volt a magyar állam vagyonának. Tehát könnyen adott a határőröknek különféle jogokat az erdőből is, mert az nem az övé volt. Ráadásul ezek a határőröknek adott faizási jogok és szolgálmányok értéke meghaladja az összes erdő évi jövedelmét. Ebben a helyzetben -szólt az érvelés - vagy az úrbéri pátens szerinti erdőt adják ki a határőröknek, vagy megkapják a szoros házi szükségletüknek megfelelő értéket.

11 Az első esetben-tudjuk a korabeli szakirodalomból

12-óriási "tól-ig" viták keletkeznek, míg a második esetben ki dönti el a házközösségben lévők tényleges szükségletét? A határőrvidéki erdők problémájának kompromisszumos megoldását jelentette az 1871. június 8-i császári rendelet amely szerint az erdők fele a határőröké, a másik fele pedig a magyar-horvát államé lett 1 A határőrvidék azonban még maradt, ugyanakkor továbbra is kérdéses volt a határőrvidéki (most már állami és vagyonközösségi) erdők kitermelése és értékesítése. A magyar kormány megbízásából az ügyet DIVALD Adolf vizsgálta meg. Úgy találta, hogy a honvédelmi kormányzat által korábban kötött, illetve kötni szándékozott faüzletek a kincstárra nézve előnytelenek. Helyette nyilvános versenytárgyalás útján, nagybani faértékesftést javasolt Ennek kiírása, lebonyolítása azonban még mindig a katonai kormányzat kezében volt. Az ki is írta a mintegy 30 ezer kh (kb. 17 ezer ha) erdőre a versenytárgyalást, amit egy bankkonzorcium 33;3 millió forinttal nyert meg. Az előszerződést 1872 augusztusában az uralkodó is jóváhagyta, de a terület átadásával, illetve a bankkonzorcium fizetési határidőivel gond volt A bajt