Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

KNÉZY JUDIT: Gazdasági változások és a somogyi parasztság táplálkozásának alakulása (1850-1890)

használásának túlsúlyára utal. Bár ekkor a gőzmalmok teljesítménye legalább háromszorosa a vízimalmokénak (ha a jövedelem- vagy kereseti adó összesítéséből arányítjuk), valószínű, hogy nagyobbrészt nem paraszti megbízásból dolgoztak. A somogyiak felesen, 2/3-1/3, vagy 1/3-2/3 arányban használták fel a kenyérhez a rozs- és kukoricalisztet, mint arról későbbi visszaemlékezésekből meggyőződhetünk, és arról is, hogy az ún. köves malmokban a rozs- és kukoricaszemek előre összekeverve kerültek a garatra és onnan szemenként potyogtak le.

106 A gőzmalmok megjelenésével ugyan megmaradt az a rendszer, hogy búzából háromféle lisztet őröltettek, rozsból rozslángot, lisztet és korpát, ha zab- vagy árpalisztből akartak sütni, abból is csak legfeljebb kétféle lisztet kértek. De már egyre kevésbé szitálták otthon különböző fínomságúra. Feltételezem, hogy ekkortól ünnepi tésztaféléhez egyre inkább az ún. „első" azaz búzalisztet használták fel és fokozatosan a hétköznapi rangosabb és egyszerűbb tésztafélék is legalább a búzaliszt másodikából készítődtek (pl. pogácsák,

107 főtt prószák stb.) a módosabbaknál. A századfordulótól a vízimalmokat is egyre inkább korszerűsítették. A víztelen időszakban villanymotorral dolgoztak és a parasztőrlés mellett hasábszitákat is alkalmaztak.

108 Az étrenden a fő ételféleség még mindig a leves, s a finomabb lisztféleségek felhasználásával a levesbetétek, a levesbe főzött tészták, gombócok köre valószínűleg ekkortól szélesedett, s az egyéb főtt, sült pépeket, tésztaféléket tehetősségük szerint egyre többféle lisztből állítottak elő. A gazdálkodásban bekövetkezett változások, egyes rétegeknél tőkefelhalmozás az építkezésben és lakáskultúrában is korszerűsítést igényeltek. A hagyományőrzőbb Belső-Somogyban is a volt egy- és féltelkes gazdák már az 1850-es évek végétől (pl. Nagykorpád), de inkább az 1860-as években kezdtek nyitott kéményes, részben vagy egészben téglafalú lakóházakat építeni. A XIX. század közepén még a füstöskönyhák voltak többségben. Ilyen tüzelőberendezéses házak főként a talpas-favázas lakóházépítkezés területén maradtak fenn (Zselic, Belső-Somogy déli fele, ún. Sziget vidék) egészen a XX. század elejéig.

109 A szegényebb lakosok e vidékeken még továbbra is favázas, füstöskonyhás lakóházakat építettek, mint Rinyakovácsiban 1861-ben a negyed telkes GÖNCZ János. Ugyanitt 1864- ben nagygazda portán téglafalú, szabadkéményes ház készült.

110 106 KNÉZY J. 1977.39-41.p. 107 KISBÁN E. 1970. lOO.p. 108 SÓS J. 1970.22-28.p. 109 KNÉZY J. 1974.56.p. 110 KNÉZY J. 1973.221-225.p.