Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
KNÉZY JUDIT: Gazdasági változások és a somogyi parasztság táplálkozásának alakulása (1850-1890)
részben nyomon kísérhető ez a folyamat. 1850-ben ökör, bika és bivaly 42 325 volt a parasztok kezén, 1881-ben a volt úrbéresek 18 591 ökörrel rendelkeztek. 69 A marhahízlalás az uradalmakban már nem, de a parasztság körében továbbra is kedvelt állattartási ág maradt, tinókat is inkább csak hizlalás kedvéért tartottak. A somogyi és a Dráván túli vásárokon adták el. Ekkor még a szürke magyar marhának dél-dunántúli változatai képviselték az állomány nagyobb részét, de voltak horvátországi eredetű ún. kuli marhák is, amelyek kisebb testűek, de jobban tejelők. A marhaállomány a marcali és kaposvári járásban volt a legnagyobb. A marhát elsősorban húsáért, másodsorban tejéért tartották. Mivel a tejet nem tudták hol eladni, azt mind elfogyasztották. A saját nevelésű marha húsát fogyasztották, alig vettek a mészárszékben marhahúst. 70 A sertéstenyésztésben inkább történtek olyan változások, amelyeknek hatása erőteljesen hatott a táplálkozás rendszerére. A XIX. század második felében ugyanis lezárult a fajtaváltás: kiszorult a helyi tájfajta a „siska". Ezt MAGDA Pál valamennyi magyarországi fajtánál apróbbnak írta le. 71 FÉNYES Elek „hosszúlábú s derekú síma disznónak" jelzi, „mely a szalontai sertésfajhoz tartozik és húsra nagyon meg szokott nőni." Egyedi példányai még éltek a XX. század elején, de még több keveréke. A pásztorok még jó leírást tudtak adni róla a XX. század néprajzi gyűjtőinek. 72 Ezt váltotta fel a sumadai zsírsertés és a helyi táj fajták kereszteződéséből kialakult szintén zsírsertés, a mangalica helyi dél-dunántúli változata a „gicza sertés", amely FÉNYES jelzése szerint 73 „valamivel" alacsonyabb, mint hazánk más vidékein, köpcös és könnyen hízó. Füle hegyes és előre álló, lábai rövidek." A paraszti állományban már az 1850-es években vegyesen fordult elő a két fajta: a „szőke, vörös" jelzők a mangalicára, a „sírna, fekete" jelzők inkább a siskára, a „raczkó" jelző a kettő keverékére utalnak pl. egy szenyéri és egy inkei 1853- és 1854-ből való árvaszéki iratban. 74 Keveredésre mutatnak az eltűnt állatokat kereső levelek. 75 A makkon hízott siska szalonnájának, hajának kisütésével nyert zsír - parasztok, pásztorok visszaemlékezései szerint - sárgás színű volt és nehezen alvadt meg, viszont a császárszalonna húsos részét épp a makk adagolásával tudták növelni. 76 A 69 KIRÁLYI. 1982.217.p. 70 Soproni Iparkamara 1876. évi jelentése... 71 MAGDA P. 1819.150.p. 72 EBNER S. 1933.150-159. p, TAKÁTS GY. 1986.82.p., KNÉZY J. 1977.26-27.p. 73 FÉNYES E. 1847. II. 61-69. „Gicza" sertés megjelölés előfordul 1804-ben egy paraszti hagyatékban (OL. P. 623. ÍV. k. 24. cs. B. Marcali) 74 SmL Csurgói cs. kir. járásbíróság 1853.74.p. 1854.893-1280. TÓTH Ferenc 1/2 sessiós vagyonleltára. 75 Pl. 1883-ban a „Somogy" című lap 17. számában ápr. 24-én olvasható: „ 1 db... ártán, vöröses színű, 3 db fekete és egy db fehérszőrű süldő, 1 db szürke szőrű göbe..." 76 TAKÁTS GY. 1986.16. p.
