Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

CSOMA ZSIGMOND: Az archaikus faépítkezés emlékei a nyugat-magyarországi szőlőhegyeken

úgy, mint a boronafalú pincéknél. (39., 40., 41.kép) A tetőszerkezetben az ollószárakat nagy faszeg fogta felül össze. A rajta futó vízszintesen fekvő szelemen a tetőoromzati gerendákhoz, a kontyos tetőt adó szarufákhoz illeszkedett. A szelemen végét általában csaposra megfaragták és a tetőoromzat középső, tartó gerendáját ágasfaszerűen képezték ki. A szarufákat vagy a végálló ragfákat pedig a szelemen felett rögzítették egymáshoz. Egy másfajta eljárás volt az, amikor a tetőoromzat gerendáit kifaragták, meghegyezték és a szelemen végéhez rögzítették a megfaragott végükkel őket. A fagerendák rögzítésére faragott faszegeket használtak a pinceépítők. (42.,43., 44.,45.kép) A nyugat-magyarországi szőlőhegyek pincéinek tetőszerkezetére a fal síkján túlnyúló csüngő szarufák jellemzőek és az így kialakult csüngő ereszek, Jógó eszterga"-^. Ez a megoldás ugyancsak archaikus forma. A csüngő szarufák a falak szárazon maradását biztosították a boronafalak korhadását, illetve a sövényfalak kimosódását akadályozták meg a nagy esőzések idején. (46., 47.kép) Nemes Népi Zakál György is említette, hogy a tetőszerkezeten az Örségben kis ablakot hagytak. Hasonló pincéket Cákon és Gyöngyösfalu pösei 45. kép. A kontyolt tető szarufáinak illesztése a szelemen gerenda előtt. Kőszegszerdahely (Vas m.). 46. kép. Csüngő szarufák, ragfák és a rajtuk vízszintesen futó zsúpkévéket tartó lécezet faszegekkel rögzítve. Fuchsgraben szőlőhegy, Újtelep, (Neustift bei Güssing, Burgenland).