Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
ERNST JÓZSEF: A tájfajták kialakulásának kezdete Magyarországon Mezőhegyes vonzáskörzetében
tenzívebb gazdálkodást folytató paraszti portáira, ahol a terület lóállományának 9094 %-a volt található. A táj faj ta tenyésztés igényével kapcsolatban egyidejűleg felmerült a fajtaváltás gondolata is, vagyis a már „nemesített" magyar parlagi ló további keresztezése egy nyugati lófajtával. Természetesen az angol telivér jött legelőször számításba, de mivel a köztenyésztésben való közvetlen alkalmazásának hátrányai hamar ismertté váltak, ezért kisebb szerepet juttattak neki. A nagyobb testtömegű kocsi- és hintósló, valamint a nehezebb melegvérű gazdasági igásló előállítására a norfolki fajtával folytatott kísérleteket és fűztek hozzá nagy reményeket. 46 Tenyésztésükkel rövidesen, már 1881-ben felhagytak, mivel nemcsak a köztenyésztésben, hanem a törzsménesben is igen nagy szóródás volt tapasztalható az utódok küllemében is. 47 A megbízható nemesítő fajták az állami ménesekben tenyésztett törzsek voltak, amelyeknek képviselőit ugyan egy-egy fedeztetési állomáson vegyesen használták, azonban utódaik meglehetősen homogén állományt képeztek. Könnyen érthető ez, mivel ugyanazon rögön tenyésztették ki őket, amelyen a magyar parlagi ló is tenyészett, s genetípusukban is közel állottak egymáshoz. Az állami ménesek tenyészállománya nemcsak eredetében volt rokon, hanem a későbbiekben is folyamatosan cserélték tenyészállataikat, így szinte mindegyik mén több-kevesebb rokonsági kapcsolatban állott egymással. KOZMA F. tenyésztési programjában 48 mintegy húszesztendős időszakot jelölt meg, amely szükséges ahhoz, hogy a köztenyésztésben következetes, fajta szerinti tenyésztést lehessen kialakítani. Erre a század utolsó évtizedében került sor, amikor a Mezőhegyes környéki falvakban olyan színvonalra emelkedett a lótenyésztés, hogy egy tájfajta kialakítására már alkalmasnak látszott. 49 Bizonyos, hogy ebben már nagymértékben közrejátszott az ezen a területen lévő fedeztetési állomásokra beosztott mezőhegyesi származású mének hatása. Pl. Makón és Nagylakon 1888-1900 között fedező 37 ménből 22 mezőhegyesi nóniusz, félvér és gidrán volt, s ugyanakkor - mint ez a tájfajta szövetkezet alakításakor kitűnt - több gazda már korábban is mezőhegyesi törzsménekkel fedeztette kancáit. 50 A „Mezőhegyes vidéke tájfajta lótenyésztő szövetkezet" megalakulásakor nem volt egyértelműen eldöntött, hogy a három mezőhegyesi törzs ménjei közül melyek kapnak nagyobb szerepet. Az alapításkor ugyanis arról volt szó, hogy a szövetkezet tagjai valamennyi mezőhegyesi törzsmént igénybe vehetik a megállapított párosítási terv szerint. Az induláskor már sejteni lehetett, hogy a tájfajtatenyésztés keretében egy nóniusz-típust alakítanak ki, azonban a nóniusz törzsmének mellett a gidránokhoz, félvérekhez, sőt a Mezőhegyesen fedező telivér ménekhez is osztottak be kancákat. A földmívelésügyi kor46 Állami méneseink 1880. W. 106. p. 47 Állami méneseink 1880. W. PODMANICZKY GY. 1903.38. p. 48 KOZMA Ferencnek, 1875. Magyarország lótenyésztése, 1876. 49 Mezőhegyesi tájfajta. Kt. 1893.165. p. W. 1893.67. p. 50 M.h. és vidéke, 1896.100. p.
