Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

BALASSA IVÁN: A magyar sertéstartás történetének néhány kérdése

A félig meghízott vagy csak feljavított disznókat Debrecenből Eger, Gyöngyös, Pest vásáraira, piacaira terelték, gondosan ügyelve arra, hogy súlyukból minél kevesebbet veszítsenek, azért a napi járóföldre eső pihenőhelyeken kukoricával élelmezték őket. A múlt század első felében egyik legjelentősebb disznóvásár központ Besztercebánya volt. A „Mezei Gazda" egyik cikke írja ezel kapcsolatban: „Ki őszutó elején bármely útvonalon az említett város felé indul, mindenütt és mindenfajta sertéseket Pest, Debrecen, Miskolc vagy egyenesen Pancsova tájáról lát hempelyegni Besztercebányára."

57 Egy-egy jobb termés után annyi volt a kukorica a déli vidékeken, hogy nem volt elég disznó hozzá. így volt ez pl. 1816-ban, amikor a déli területeken, a Balkánon annyi sertést hizlaltak, hogy még Törökországból is hajtottak belőle a magyar és az ausztriai piacokra.

58 A kérdéssel kapcsolatban TAKÁCS Lajos rendkívül érdekes adatokat közölt: „Annak a hatalmas méretű sertéskereskedésnek, mely során Szlavóniából a Dráván Barcsnál átkelve Dél-Somogyon Kanizsa felé, majd onnét a Bakonyt érintve sok ezer sertést hajtottak el, jelentékeny hatása volt az érintett uradalmak termelésének, haszonszerzési lehetőségeinek kialakításában is. A Széchenyiek csokonyai uradalmában 1787-ben készítettek egyfajta 'fejlesztési tervet', melyben először is rögzítették az akkori állapotokat, s a fejlesztés lehetőségeit, mindenekelőtt az allodialis gazdálkodás kiterjesztésének feltételeit. Csokonyával kapcsolatban pl. a következőket állapították meg: '...itt jobb kukorica terem, mint a Pusztán, s erre lévén a hajtó Útjuk a Rácoknak, könnyebben, s jobb áron el adattatik.' Visontán pedig, amint a tervezetben olvasható: '...szükséges volna egy jó Vendég Fogadó... ahol Agarévi út kimegy, az alá pintze és melléje Sertvéles aklok a Rácz Sörtvélesek condescentiojára, mert úgy is bor sok kellene, a kukoricza is jó áron eladathatnék'."

59 Innen és más forrásokból az derül ki, hogy a feljavított sertések hatalmas nyájait a Bakonyon keresztül Bécsbe, de távolabbra, Ausztria más városaiba is elhajtották. E néhány adatból, melyet az egyre gazdagodó irodalomból még jó néhánnyal ki lehetne egészíteni, az derül ki, hogy a makkos erdőben hízott disznókat sok esetben többszáz kilométeres útra hajtották el. Ez a vásárra történő termelés egyes vidékeken akkor is megmaradt, amikor a sertéshizlalásban már a kukorica játszotta a vezető szerepet. A sertés értékesítés jelentős központjai jöttek létre, ahol a nagyobb mennyiségű állatot is értékesíteni lehetett. Ezek jobbára az ország nyugati felében találhatók: Nagykanizsa, Sopron, Győr, Pozsony, Besztercebánya stb., de sokszor Ausztria piacai még biztatóbbnak tetszettek. Az állandó hajtóutak mellett a napi járóföld távolságra pihenő, éjszakázó helyek alakultak, ahol ember és jószág egyaránt pihenésre, élelemre, italra találhatott. A hizlalási hely és a vásár közötti távolság elérte, sőt meg is haladta a nomádok más állatfajjal ugyanannyi időre eső vándorlás mennyiségét. Más kérdés az, hogy a sertésnyájak az utat csak egyszer, makkoltatás 57 MG. 1845.1:238. p. 58 NG. 1817.27-28. p. 59 TAKÁCS L. 1973.59. p.