Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

BALASSA IVÁN: A magyar sertéstartás történetének néhány kérdése

aminek többek között az éghajlati viszonyok is ellentmondanak. Minden valószínűség szerint ún. félnomádok lehettek, amint ezt több tanulmány igyekezett bizonyítani az utóbbi évtizedekben. Az azonban kétségtelen, hogy gazdaságuk alapját az állattartás szolgáltatta és ezt a földművelés csak kiegészítette. A nomád állattartásban - mint arra már fentebb rámutattam - a sertés hiánya nem azzal függött össze, hogy azok nem tudtak nagyobb utat megtenni. Vándorlási képességeiket a későbbi gyakorlat is alátámasztja, különösen a XVIII-XIX. században, amikor még a régi parlagi fajtákat, illetve azok közvetlen utódait (pl. mangalica) tartották, A hatalmas utakra lássunk néhány példát. így 1662-ben Kistárkányba (Zernien m.) akarták hajtani Domasináról (Ung m.) a sertéseket, mert ott nagyon jó makktermés mutatkozott. 1748-ban a pácini Nagyerdőben és a Karosi-szigetekben (Zemplén m.), tiszaluci, taktaszadai és taktaharkányi (Zemplén m.) sertések makkoltak és 40-60 km-es utat két nap alatt tettek meg. A Révleányvári-erdőbe Gömörből hajtottak kondákat, ami az előbbinél is nagyobb távolságot jelentett. Mindezeknél sokkal nagyobb utat tettek meg 1790-ben Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Kunhegyes sertésnyájai, melyekben összesen 6849 darabot tartottak a kondások nyilván. A Bereg megyei Lónyán fogtak avast és a megtett út megközelítette a 180 km-t. SZILÁGYI Miklós azt is kiszámította, hogy naponta 15-20 km-t haladtak. Az utat úgy igyekeztek megválasztani, hogy a településeket elkerüljék és a határokban lehetőleg ne okozzanak kárt. Legalább 10-12 nap kellett ahhoz, hogy Szent Mihály napra pontosan megérkezzenek.

52 Az Ung megyei makkosokba Lengyelországból, Galíciából is tereltek makkoltatásra sertésfalkákat, ami egyes esetekben még annál is nagyobb távolságot jelentett, mint amit a nagykunsági nyájak megtettek.

53 A múlt század végén a Bereg megyei Guti-Nagyerdőbe Pozsonyból, Debrecenből, Gömörből fogadtak makkoltatásra disznókat. A hízók és süldők külön csoportban makkoltak. Az előbbiek szeptembertől decemberig, az utóbbiak januártól márciusig járták a makkos erdőket. A süldőknek makkot is gyűjtöttek és raktároztak arra az esetre, ha a magas hó a legeltetést akadályozta volna.

54 Szlavónia tölgyesei egészen a múlt század végéig Dunántúl, elsősorban Baranya és Somogy sertéskondáit vonzották. HERMAN Ottónak arról is tudomása volt, hogy Gömörből is hajtottak ide nyájakat, ahol feljavulva ugyancsak lábon terelték vissza őket a többszáz kilométer távolságra.

55 A dunántúli makkoltatás egyik központja a Bakony volt, ahonnan a Balaton-felvidékről, de nagyobb messzeségből is tereltek nyájakat.

56 Bizonyos útvonalak a múlt században akkor is megmaradtak, amikor a sertéshizlalásban a kukoricáé lett a döntő szerep. Meg kell emlékezni a vásári útvonalakról. 52 SZILÁGYI M. 1966.108-136. p. 53 LEHOCZKY T. 1881.2:357.; bővebben BALASSA 1.1973.63- 64. p. 54 TAGÁN G. 1940.57. p. 55 SZABADFALVI J. 1971.306-307. p. 56 HEGYI 1.1978.123-129. p.