Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

BALASSA IVÁN: A magyar sertéstartás történetének néhány kérdése

erdő, Avasi-árok, Avasi-hegy, Avasi-puszta, Avasi-tanya, Avasi-út, Avaska, Avasoldal, Avasszél, Avastető stb. Ezek mai értelmezése is sok esetben lehetővé teszi annak megállapítását, hogy ott valamikor szálas, makkolásra alkalmas erdő terülhetett el.

46 A Tolna megyei Iregszemcséről ilyen földrajzi neveket jegyeztek fel: Avas, Avasi-árok, Avasi-út stb.

47 Somogy megye tizenhárom községében ismernek még napjainkban is avassal kapcsolatos helyneveket, ezek jelentős részét lehet erdővel azonosítani.

48 Zala megyében az avas szó már a középkortól kezdve biztosan ismert. 1406: „Silvam glandiosam Auas dictam", itt akár közszóként való használatát is feltételezhetjük. 1512: „A parte accidentali Silue Wyawas nuncupate".

49 Zala megye huszonhét falujában találtak még a gyűjtők az utóbbi évtizedekben avassal összetett földrajzi neveket. így egyetlen faluban, Sormáson: Kisavas, Kisavasi-rét, Avas, Avasi-gyepű mellék, Nagyavasi-rét, Avasi-dűlő stb.

50 Vas megyében is találunk ilyen nyomokat. Például Avasi Újmajor. Az egykor Vas megyei, ma burgenlandi Felsőőrben egy 1657-ből származó forrásban ezt lehet olvasni: „...azon Erdőbéli Portiommal együtt, melly vagyon Andrán Mihály avassában...". Ezzel kapcsolatban IMRE Samu megjegyzi: „Az avas szó főnévi jelentésben a felsőőri nyelvben már nem él, csupán néhány helynév őrizte meg. Tartalmi jelentését pedig a makkos erdővel hozta kapcsolatba.

51 Az adatokat nagy számban lehetne még felsorolni, de ezekre is támaszkodva meg lehet állapítani, hogy az avas közszóként, földrajzi névként „makkos, szálerdő" jelentéssel a Székelyföldtől Zala és Vas megyéig, Zempléntől Baranyáig megtalálható. Már maga ez az általános elterjedtség is bizonyíték nagy múltja mellett, ami a sertések erdei, makkoltató tartásával kapcsolható össze. Talán e megállapításnál még tovább is mehetünk és feltételezhetjük, hogy ez lehetett a téli extenzív sertéstartás legfontosabb elnevezése a magyar nyelvben. Még közszóként is megmaradt néhány helyen századunk elejéig és lényegében a tartásmód megszűnésével kopott ki teljesen a magyar táj nyelvekből, de emléküket a földrajzi nevek szinte az egész magyar nyelvterületen megőrizték. Térjünk vissza arra a sokszor hangoztatott megállapításra, mely szerint a honfoglalás előtti és közvetlenül a honfoglalás utáni magyarságnak már csak azért sem lehetett sertéstartása, mert a nomád népek általában nem tartottak disznónyájakat. A fentiekben, az újabb kiváló tanulmányok segítségével sikerült valószínűsítenem, hogy őseink sertéstartása messze a honfoglalás előttre nyúlik vissza. Még azt is sejteni lehet, hogy kétféle tartási mód: a mocsári (fertő) és az erdei makkoltató (avas) gyökereit is ebben a korban kell keresni. Ha ezt a feltevést elfogadjuk, akkor abból az is következik, hogy a magyarok semmiképpen sem lehettek ún. tiszta nomádok, 46 PESTI J. (szerk). 1982. passim. 47 VADAS F. (szerk). 1981. passim. 48 VÁRKONYII. - KIRÁLY L. 1974. passim. 49 Orosztony Zala m. OklSz. 40. 50 VÉGH J. - ÖRDÖGH F. 1964. passim. 51 IMRE S. 1940.4. p.