Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

TAKÁCS ISTVÁN: Szentkirály középkori falu zoológiai leletei. (4-4/a ház, gödöról)

lóhúsnak az étkezésben megkülönböztetett szerepe kellett, hogy legyen. A szarvasmarhát - érthető hasznosítási oknál fogva - kifejlett korban vágták inkább, de két borjú és egy fejlődésben lévő egyed maradványa a fiatal állatok alkalmi vágását bizonyítják (7, ábra). Ugyanez a helyzet a sertéseknél is. Itt is leghasznosabb a kifejlett egyedek vágása, de alkalmanként a malac és süldő is fogyasztásra került (8. ábra). A csontanyagon számos vágás-, törés-, égésnyom ad támpontot a falu gazdálkodásának, mindennapi életének egyre jobb megismeréséhez. A húshasznú háziállatok maradványain jól követhetők a feldarabolás korabeli módozatai. A sertés és szarvasmarha koponya részleteken jól kivehetők hossz- és keresztirányú szisztematikus trancsírozás nyomai. A szarvasmarha fejekről a szarvakat is levágták, a vágásnyomok a szarvcsapon is jól láthatók (9-11. ábra).

16 A keresztirányú tagolási (10. ábra) célja a fej hasznosítható - és első és hátsó harmada - valamint értéktelen - orri - részének szétválasztása (12. ábra). A hosszirányú hasítás mely napjainkban is általános, részben a velő kivételét, részben a felaprózást szolgálja. A csövescsontok közül a legtöbbet a közép szakaszon (diaphisys) kettétörték ami szintén a felaprózás és a csontvelő kinyerése miatt kellett. Feltűnő, hogy a nem húshasznú lovak maradványain is hasonló jelenségeket találtunk. Van a koponya 5. ábra. Fiatal csikó állkapcsa. 6. ábra. Fiatal csikó állkapcsa. 7. ábra. Fiatal szarvasmarhákból származó humerus és metatarsus. 16 Szentkirályon olyan egészben elföldelt marha vázát is megtaláltuk, melynek csak az értékes alapanyagot - a szarut - nyújtó szarvait vágták le.