Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Fehér György: Az alagcsövezés gazdasági problémái Magyarországon (1852-1918)
gú területek, melyek jövedelmeztetése parancsoló szükség, hogy azokat a legnagyobb tökebefektetés mellett is lehet jövedelmeztetni, ha alagcsövezés létesíttetik."24 Magyarországon a Felvidéken az éghajlat és a talaj-, vízrajzi viszonyok, Dunántúl nyugati megyéiben a talajviszonyok indokolták, a belterjes gazdálkodást folytató gazdaságok anyagi helyzete pedig lehetővé tette, hogy az országban nagyobb mértékben itt kezdjék el az alagcsövezés alkalmazását.25 Ahhoz azonban, hogy ez valójában általánosan elterjedjen, az állam nagyfokú segítségére — anyagi és szervezeti támogatására — is szükség volt. 1879-ben a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium — külföldi példák nyomán — lecsapolási, öntözési, alagcsövezési, patakszabályozási munkák irányításával Kvassay Jenőt bízta meg. Ő 1881-ben megszervezte az ideiglenes Kultúrmérnökséget, amit 1886-ban az Országos Kultúrműszaki Hivatal váltott fel. 1879 jelenti tehát Magyarországon az intézményesített és tervszerű alagcsövezés kezdetét! Az országot 1881-ben 8 kultúrmérnöki kerületre osztották, 1886-ban pedig — az egy évvel korábban kiadott vízjogi törvény körültekintőbb végrehajtása érdekében — kerületi kultúrmérnöki hivatalokat szerveztek. 1889-től a Földmívelesügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozó hivataloknak egyre növekvő igényeket kellett kielégíteniök, ezért a hivatalok száma fokozatosan 19-re emelkedett,26 irányításukat pedig négy felügyelői kerület látta el. (1. és l.kép) A mindenkori kormányok az alagcsövezés támogatása és a költségek csökkentése érdekében utasították a kultúrmérnöki hivatalokat, hogy a munkálatokkal kapcsolatos terveket ingyen készítsék el az „ügyfeleknek", valamint közreműködjenek azok gyakorlati végrehajtásában. A kiviteleztetőnek alagcsövezési szándékát a területileg illetékes törvényhatóságnál és kultúrmérnöki hivatalnál kellett jelezni.27 Vitás esetekben a felügyeletét gyakorló minisztérium hozott döntést.28 A birtokosok csupán a munkálatok gyakorlati irányítását ellátó rétmesterek - a kultúrmérnöknél alacsonyabb, középfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, akik az alagcsövezés gyakorlati kivitelezését irányították — bérét fizették.29 A Kultúrmérnöki Hivatal az állami költségvetésből évről évre nagyobb támogatásban részesült, ami 1879 és 1915 között közel 27 millió koronát tett ki,30 az elvégzett alagcsövezés költségeit pedig 7,3 millió koronára becsülték.31 Ebből az 24 Lásd a 22. számú lábjegyzetet. 25 UDRÁNSZKY J. 1940. 169. p. 26 Magyarország közgazdasági. . . 1897.1. k. 456—457. p.; A kultúrmérnöki hivatalokról részletesen lásd: Dóka K. 1980—1981. 233—256. p. 27 DÓKA K. 1982. 299—313. p. 28 Ilyen tárgyban kérvények: OL. K. 184. FM. Általános iratok 1887—39—54 580OL. K. 184 FM. Általános iratok 1891—16—71 244 OL. K. 184. Általános iratok 1911—19—122 054 és 122 260 29 LEIDENFROST T. 1904. 70. p.; CSERHÁTI S. 1900-1901. I. k. 199. p.; UDRÁNSZKY 1940. 163. p. 30 VÁLY B.1916. 234—235. p. 31 ROZSNYAY K. 1928. 38. p.
