Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Mártha Zsuzsanna: Kezdeti törekvések a külterjes magyar baromfitenyésztés fejlesztésére (1914-ig)
Szinte valamennyien kifejlesztettek egy viszonyaink között bevált hazai tyúktípust, a termelőképesség és a küllemi követelmények (alkat, szín) következetes érvényesítésével. Az eredeti hazai állományok edzettségét, élelmességét többé-kevésbé sikerült megtartaniuk, ugyanakkor nagyobb lett az állatok testtömege és tojástermelése.22 Eredményeik a tenyésztők körében figyelmet keltettek, hiszen a külterjes népi tartásban az igényes kultúrfajták nem állták meg a helyüket. Ha ugyanolyan szűkös körülmények közé kerültek, mint ahogyan a magyar parlagit tartották, rövid idő alatt leromlottak, alig termeltek. Az 1900-as évek elején Gödöllőn is kísérletezni kezdtek a tisztavérű tenyészkiválasztásos eljárással. Mint az 1884. évi felvétel adataiból tudjuk, a gazdaságok baromfiállományának legalább kétharmada a tyúkállományra esett; ez az arány talán megmagyarázza, hogy a baromfinemesítők elsősorban miért a tyúknemesítésben láttak fantáziát. A parlagi lúdnál is a XIX. század végén kezdődött bizonyos fajtajavító tenyésztői törekvés. Az Alföldön főként az emdeni, a Dunántúlon a pomerániai ludat használták nemesítő partnerként. A tulúzi lúdfajtának nálunk nem jutott hasonló szerep. A magyar parlagi kacsa nemesítésében a pekingi kacsának volt döntő jelentősége. Európában az 1874. évi londoni kiállításon mutatták be ezt a nagytestű, tetszetős küllemű, kissé tejfölsárga tollazatú kacsafajtát, amely 1877-ben került Németországba, majd innen Magyarországra. Kiváló tulajdonságai következtében elterjedt az egész világon. Sem a labrador kacsa, sem a sok tojást termelő indiai futókacsa, vagy a külföldön oly divatos keki kempbell fajta később sem kapott érdemleges szerepet kacsáink nemesítésében. A hazai pulykaállományok keresztezéses nemesítésére két amerikai fajtát tartottak alkalmasnak. Egyes szakemberek szerint leginkább a fehér mexikói pulyka felelt meg erre a célra, a legtöbb tenyésztőnek ellenben az volt a véleménye, hogy a hazai pulyka testtömegét a bronzpulykával kell javítani, az állományokat a lehetőség szerint vele kell egyöntetűvé tenni.23 A gyakorlatban ez az elképzelés jutott túlsúlyra. Az afrikai eredetű gyöngytyúknak 1914 előtti hazai nemesítéséről nincsenek adataink, nem valószínű, hogy ezzel érdemlegesen foglalkoztak volna. 1890-ben az állam országos méretű baromfinemesítési akciót indított. Ez azzal kezdődött, hogy a minisztériumban a baromfitenyésztési ügykör Grubiczy Géza személyében külön előadót kapott, és a kolozsmonostori, a kassai gazdasági tanintézet, valamint az adai, a debreceni, a somogyszentimrei, a rimaszombati és a nagyszentmiklósi földművesiskola gazdaságában ún. baromfipepinériát (törzstenyészetet) rendeztek be, hogy a kistenyésztők onnan olcsón — esetleg díjtalanul 22 MARTHA Zs. 1962. 77. p. 23 PARTHAY G. 1890. 31—32. p.
