Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - N. Kiss István: Bortermelés és társadalmi viszonyok a muraközi uradalomban (1670—1720)

korábbi adóköböl tételét és az új pénz kvótát is. Eszerint 13,7 adóköböl helyett most 35 forinttal tartoztak, ami azt jelenti, hogy egy köblöt átlagosan 2,6 forinton váltottak meg. Ez az arány egészen közel állt ahhoz a hegyvámmegváltási redszerhez, amelyet De Prie márki vezetett be, és ahol egy adóköbölért 3 forintot kellett fizetni. Fentiek értelmében a jelzett 11 szőlő szerződéses kvótája 205,45 Ft-ra rúgott 68,5 adóköböl azaz kb 20 hektár után. E terület zöme (17,9 ha) hét nemesi, a többi (2,3 ha) négy paraszti birtokosra esett. Összesen 14 szőlőbirtokos fizette a hegy vámot szerződés szerint készpénzben: heten közülük mágnások — heten gazdag parasztok voltak. Négy nemesnek és négy jobbágynak egyidejűleg több, különféle jogállású szőlőbirtoka volt: adóköteles, szerződéses és szabad parcellák. Csak 3—3 olyan nemesi, ill. paraszti birtokosról tudunk, akiknek csupán szerződéses szőlejük volt. Idegen birtoklású, extraneus szőlő A nemesek idegen birtoklású azaz extraneus szőlőinek kérdése forrásanyagunkban túl összetetten jelentkezik, annak egyértelmű és konkrét tisztázása alig lehetséges. Számos olyan család, amelyik az 1720. évi hegyvámlistán szerepel — így pl. a Czinderi, Falussy, Kukulevic, Spolarich stb. família — a Zrínyiek gazdasági irataiban már 50 évvel korábban feltűnik, mint társbirtokos, mint a Zrínyiektől függő, ún. szigeti (Muraköz) nemesség tagja. Az idegen birtokosok egy másik csoportja az uradalom kamarai igazgatásának idején, 1670 után szerzett magának szőlőt a Muraközben. Ezek sorába tartozott gróf Esterházy József, gróf Batthyány Zsigmond, Ebergényi generális stb. Osztrák részről elsősorban a stájer mágnások kerültek előtérbe. Gyakran szerepeltek a hegyvámjegyzékeken, több és nemritkán szabad szőlővel is rendelkeztek. E csoport gazdag és jellegzetes extraneus szőlőbirtokosai: báró L. Berlendis, gróf Lenghain, Moll von Mollenstern, gróf Rabattá, báró Schenkendorff, gróf Stumberg, báró Wossenhoffen, báró Zaruba stb. A magyarországi végvárrendszer ún. szlavón-vend szakaszát a stájer rendek a 16. század közepe óta saját érdekükben támogatták. 1570 és 1700 között a katonaság ellátására saját kezelésű gabonaraktárakat tartottak fenn Pettau (Ptuj), Cilii (Celje), Radkersburg (Radgona), Várasd és Zágráb városokban. A szükséges gabona felvásárlása és a rendszer fenntartása a 16. században évente 5—10 ezer, a 17. században azonban már 30 ezer, sőt a súlyponti háborús években — 1601, 1602, 1684 vagy 1694 — 45—85 ezer forintjába került Stájerországnak. Az ellátási főtiszt (Oberproviantmeister) posztját mindég stájer nagybirtokosok töltötték be, mint pl. F. Vetter, H. W. Herberstein, gróf Sauer, gróf Attems stb., akik arra törekedtek, hogy kizárólagosan kelet- ill. dél-stájerországi mágnásoktól vásároljanak gabonát. Ezek a baráti és osztálykapcsolatok a stájer gabonaellátási rendszert zárt piaccá és a korrupció melegágyává tették. 1631-ben a stájer rendi