Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Knézy Judit: A somogyi parasztság gazdálkodásának és táji csoportjainak változásai (1850—1914)

A Zselic domboldalai épp csak az önellátáshoz szükséges gabonamennyiséget adták. Belső-Somogy homokos vidékei inkább a rozsnak kedveztek. Itt a kapásnövények termelése hozta a nagyobb hasznot. A Dráva mentén a kukorica vetésterülete a jobbágyfelszabadítás utáni évtizedekben aránytalanul megnőtt a búza és a rozs rovására. A kenyér is kukoricalisztből készült, rozslisztet csak a tésztafélékhez, búzalisztet csak a kalácshoz, réteshez és rántáshoz használtak még a módosabb gazdák is.

42 Igaz, hogy a környezetükhöz képest aránylag szegényebb katolikus, nagyobbrészt horvát eredetű falvakról van szó: Tótujfalutól Berzencéig (Babócsa környéki és Lakócsa környéki két horvát csoport), mégse a szegénység, hanem a lehetőségek kissé egyoldalú kihasználásának jele a kukorica ilyen arányú felfutása. A vetésterületnek ez az aránytalansága a kukorica javára egészen az 1920-as évekig fennállt.

43 A Dráva mentétől kissé északabbra fekvő homokos talajú, módosabb falvak egy részében már az 1850-es, 60-as években jó hasznot hozott a kukorica és rozs mellett a burgonya is. Az egyik itteni község, Visonta gazdálkodásáról nagyszerű keresztmetszetet adott az akkoriban ott tevékenykedő nagyműveltségű református lelkész, Barla Szabó István:

44 „Visonta földje kevés búzát, azt sem derekast, hanem nagyobb rész rozsot és kukoricát terem. . . Termesztenek a lakosok hajdinát. . . és burgonyát vagy krumplit is, mégpedig ezt, — az újabb időkben -— nagy mennyiségben, mely termesztvény a szorgalmatos gazdáknak néhány év óta nem csekély jövedelmet adott. . ." Leírja, hogy a kevés szénatermést zabos bükkönnyel pótolják. Barla egyik legbecsesebb adata a következő: „már ezelőtt 25 évvel voltak itt oly gazdák, ki úgynevezett töltő vagy kapáló ekével töltötték kukoricájukat. Most sok gazdának van ily ekéje s nemcsak a kukoricát, hanem a burgonyát is ily ekével töltik, sőt első kapálása helyett — csakhogy kevesebb földet vetettvén mint töltéskor a burgonyára, ily ekével szántják meg a burgonyát, s ezáltal nem kevés időt nyernek egyéb munkákra..." Sajnos, nem említi, hol értékesítették a burgonyát a gazdák. Elsősorban szeszfőzdékre lehet gondolni. Szavai bizonyítják a kapálóeke aránylag korai meghonosodását a dél-somogyi jelentősebb kukorica- és burgonyatermelő falvakban. Egyéb megjegyzései aláhúzzák Galgóczy észrevételeit a lótartás fellendüléséről, csikók neveléséről, borjas tehenek tartásáról és a fuvarozási kedvről. Ez az az időszak, amikor még nem volt vasút, s fuvarosok Nagykanizsára, Varasdra, Zágrábba, Szigetvárra, Pécsre, Veszprémbe, néha Sopronba, Kőszegre, Karloviczára, sőt Bécsbe is eljutottak. Későbbi visszaemlékezések szerint saját bevásárlásaik érdekében is messzebbre eljártak az ügyesebb gazdák, mint a két világháború között, jobban rászánták az időt, akár négy-öt napot is. A munka üteme is kevésbé volt feszített. „A régieknek semmi sem volt messze" — emlékezett vissza eleinek szavaira az egyik csökölyi ember.

45 42 KNÉZY Judit, 1981. 460—461. 43 SZUHAY Péter, 1980. 194. idézi Fényes Elek, 1841. 196. p. azon megállapítását, hogy a Dráva melléken tömött, apró csövű, vékony hajú, jó lisztet adó kukoricafaj van szokásban. 44 BARLA SZABÓ István, 1860. dec. 4. 291—292. 45 Saját gyűjtések 1978. 80. Nagykorpádon Vajda Józseftől (76. é.) Kutason Várady Józseftől (80 éves), Kocsis Nándornétől (82 éves) Csökölyben Vajda Mihálytól (75 éves).