Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Tóth Lajos: Adalékok a dualizmuskori középfokú mezőgazdasági szakoktatás pedagógiai tartalmának történetéhez
Minden tanuló minden rendelkezésre álló géppel dolgozik; az azzal való munkavégzésben jártasságot szerez. Természetesen az ekével kezdik. Bemutatják a használatban levő ekék szerkezetét (a régebbieket is). Majd megtanítják az eke helyes használatát, beállítását („igazítását, kormányzását"). Ezt követően „ a szántás különböző módjait" gyakorolják a hallgatók. A tanév folyamán „mindenik 6—8 napon keresztül szánt". Ez a fizikai igénybevétel komoly testi előkészítés a gazdászélet folytonos terheinek elviseléséhez. Az említett ökonómiai látásmód fejlesztése érdekében a tanuló felméri a felszántott terület nagyságát, kiszámítja, hogy ahol dolgozott, egy napra mennyi terület esett" az ő és csoporttársai ekéjére. Gondot fordítanak a minőségi munkára is. Minden tanuló „feladatot kap a hasítandó barázda szélessége- és mélységéről, ekéjét a vezető szeme előtt beállítja s kipróbálja". A feladat elvégzése után „munkája közösen megbíráltatik". A végén pedig „ekeversenyt rendeznek, kitűzött ösztönző jutalmakkal 44 . Ezt a gyakorlási témát azért részletezzük, mert az akkori hallgatók számára tanulságos, követhető módszer. Általa elsajátították a jó munka végzésének és végeztetésének képességét. Sikerélmény kísérte fáradozásukat; azonosulni tudtak feladatukkal. Érzelmi; hangulati színezetet is nyert tevékenységük. Hasonló módszerrel történt a többi géppel való „munkáltató gyakorlat", úgy mint: boronával és hengerrel, vetőgéppel, aratógéppel, lógereblyével, tengeri morzsolóval, darálóval, répavágóval és megkülönböztetett módon a „gőzcséplő géppel". Hogy menynyire a valóságos mezőgazdasági termelés igényeinek rendelik alá a képzést és a személyiségformálást, bizonyítja a szabályzat egyik kitétele. A „sorvető gépekkel" való gyakorlatozásnál előírják — a különbség érzékeltetése céljából —, hogy használat közben be kell mutatni „a szórvavetőgépet" is; „még akkor is, ha azt a gazdaság érdeke nem kívánná". Kikerülvén az életbe, gyakran találkozhatnak az ifjú gazdászok idejét múlt, régi mezőgazdasági eszközökkel. Ezért ezek használatára is felkészíti őket. Az új iránti törekvés tehát nem zárja ki, nem fedi el a régi megbecsülését. Az aratásnál pl. összehasonlító számításokat végeznek a gépi és a kézi aratás mennyiségéről, idejéről, gazdaságosságáról. Szólnunk kell még a „gőzcséplő gép" megismertetésének igen tanulságos módjáról. Az eddig említett gépeket főként állati igaerövel vontatták. A gőzgép azonban forradalmi változást jelentett az agrotechnika fejlődésében. Az ezzel való gyakorlatok, miként a többi is — a technikai-műszaki ismeretek mellett — a tanulók megfigyelő képességének fejlesztését kiválóan szolgálták. Ugyanis „jóval a cséplés kezdete előtt bemutattatik s praktikusan megmagyaráztatik a cséplőgépet hajtó gőzgép szerkezete, annak főbb alaktrészei, miképpen jön létre a mozgás, valamint részletesen bemutattatik a cséplőgép, miközben a gép befűttetik és üresen mozgásba hozatik, hogy a tanuló minden egyes rész funkcióját lássa gyakorlatban". 45 A megismerésen túl intenzív cséplési gyakorlatot is végeznek a hallgatók. „Az összes tanulók foglalkoznak (munkálkodnak) a cséplőgépnél, legalább 14 teljes napon keresztül, és ez alatt az etetésen kívül mindenféle munkában résztvesznek". 44 Uo. 22. p. 45 Uo. 24. p.
