Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Fehér György: A Hohenheimi Mezőgazdasági Akadémia magyar hallgatói, 1818—1893. (Sorsok, életpályák)

ves iskolákban történt, számuk azonban — a korszakban egy tucat körül — elenyésző az igényekhez képest. Az óvári, kolozsmonostori, kassai, keszthelyi és debreceni intézetekben végző hallgatók felső-, illetve középfokú képesítést szerezve az államapparátusban vagy nagyüzemekben gazdasági irányító munkakört láthattak el, illetőleg gazdasági tanintézetben tanári állást is betölthettek. A közvélemény kevésnek ítélte a hazai intézetekből kikerülő gazdasági szakemberek számát, ugyanakkor irigylésre méltónak és egyben követendőnek tartották a német oktatás színvonalát. „A mi saját tapasztalásunk a gazdasági tanügyben nagyon csekély és —- inkább szomorú. Kénytelenek leszünk tehát másfelé fordulni, honnan bővebb utasítást nyerhetünk és talán örvendetesebb eredményekkel találkozhatunk. Ertem ezalatt a külföldi, különösen a némethoni gazdaképző intézeteket."

1 — állapította meg 1861-ben a témakör egyik legkiválóbb szakértője, Sporzon Pál. A kiegyezés után Magyarországon kialakítandó gazdasági képzés formáit keresve a hazai szakemberek több ország hasonló jellegű intézeteit, így Hohenheimet is meglátogatták.

2 Á hohenheimi gazdasági iskola I. Vilmos és felesége 300 hektáros ajándékbirtokán létesült, itt kezdődött el J. N. Schwerz irányítása mellett 1818-tól a mezőgazdasági, 1820-tól pedig az erdészeti ismeretek oktatása. Az intézetet 1847-től — erdészeti és gazdasági — akadémiai rangra emelték, majd 1881-től megszűnt az erdészeti tudományok előadása, ezzel egyidőben a tartományi szervek helyett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium látta el a felügyeletet.

3 A felvételi korhatár 18 év, illetve érettségi bizonyítvány, de nem ragaszkodtak szigorúan e feltételek betartásához. Az oktatási időt 2 évben (4 szemeszterben), 1885-től pedig 3 évben (6 szemeszterben) állapították meg, de már rövidebb idő után is lehetett sikeres záróvizsgát tenni.

4 Az intézet hírnevét magas színvonalú oktatói munkát végző tanári kara mellett jól felszerelt laboratóriumainak, gazdasági épületeinek (istállók, szesz- és sörgyár stb.) köszönhette. A tartomány egyébként Németország legfejlettebb mezőgazdasági kultúrájú vidékéhez tartozott. Az iskola célja volt, hogy a jövendőbeli nagybirtokosoknak, más birtokok gazdasági irányítóinak és bérlőinek, mezőgazdasággal foglalkozó államhivatalnokoknak képesítést adjon, a végzett növendékek alkalmasak voltak az agrártudományok oktatására és tudományos feladatok végzésére is.

5 A Hohenheimben végzett hallgatók a mezőgazdaság elméleti és gyakorlati ágának felső szintű irányítását végezhették, másszóval az itt képzett diákok a szakmai „elithez" tartozónak tekinthették magukat. Mint már említettük a hazai közvélemény élénk figyelemmel kisérte a német nyelvterületen folyó oktató munkát. „Sok oldalról érkezvén hazánk külön részéből Egyesületünkhöz (ti. a Magyar Gazdasági Egyesülethez — F. Gy.)felszólítások és tudakozódások a hohenheimi intézet iránt."

6 — írta a Magyar Gazda. A kérdezők egyrésze a tanítási költségek iránt 1 SPORZON P. 1861. 2 JELENTÉS a gazdasági szakképzés... 1868. Hohenheimre vonatkozóan lásd a 12—20. o. 3 LINHART GY. 1900. 47—54. o. 4 Az intézet történetéről lásd FRANZ, G. 1968. 5 JELENTÉS a gazdasági szakképzés ... 1868. 12, 14. o.; BESCHREIBUNG Hohenheim. 1863. 19. o. 6 MG 1846. febr. 19.