Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Oroszi Sándor: Alföldfásítási tervek, erdősítések és erdőtelepítések a Nagykunságban a két világháború között
technológiával dolgoztak ezek a 10—15 ha körüli területtel bíró kertek, de a legfontosabbat, a közvetlen környék facsemetével való ellátását biztosították. Kunmadarason a csemeteellátásnak más módjáról is tudunk. A Redemptus Legelő Társulat a község melletti Bikakert mögött kocsányos tölgy makkvetéssel telepített erdőt. A kikelt tölgyet ritkították, és az így kikerülő csemetéket ingyen adták a fásítani akaróknak. 28 A fásításra kötelezettek és az arra jelentkezők a csemetekertekből is ingyen kapták — az erdőigazgatóság kiutalásában — a csemetét. A gazdáknak írott segédletet adtak a csemeték mellé, aminek alapján aztán hozzákezdhettek a faültetéshez. A segédleten kívül azonban segítséget jelentettek azok az erdőmérnökök is, akik az ültetési idényben, ősszel és tavasszal a helyszínen ellenőrizték a csemetefelhasználást. A csemetekertek évenkénti hozama elegendő volt általában az évenkénti felhasználáshoz, az évenkénti fásítási kedvhez. Erre a fásítási kényszeredettségre Karcag fásítási tervében utalásokat találunk, és az egyik kunmadarasi adatközlő 29 is úgy emlékezik, hogy a gazdák jelentős része nem szívesen vette a fásítási programot. Az összeíró, kijelölő mérnökök esetenkénti vendégül látása sok helyen azzal a hátsó szándékkal történt, hogy hátha kevesebb fásítási kötelezettséget rónak ki a vendéglátóra. Legtöbben csak a tanyabejáró fásítását vállalták, tartották szükségesnek, egyéb erdő ültetéséről hallani sem akartak. KOLLWENTZ Ödön visszaemlékezése szerint a kisparasztok voltak a leginkább fásítás ellenesek — ők féltették legjobban a földjüket. Karcag város fásítási tervében található bejegyzésekből azonban kiderül, hogy az 50 kh-on felüli birtokosok között is jócskán akadt a fásításról tudomást sem vevő, sőt ellenagitátor is. Több helyen ilyen bejegyzéseket olvashatunk a nevek mellett: „Nem akar erdősíteni!" „Nem akar semmit!" „Nem akar semmit ültetni, erősen agitált!". Karcagon az egyik ügyvéd volt a fásítás legnagyobb ellensége. „Nem akar erdősíteni semmit, törvénytelennek tartja és izgatott ellene!" 30 — olvashatjuk a neve mellett. Pedig az 1935-ös törvény 136. §-ának 7. bekezdése alapján az erdőtelepítésre kötelezett birtokos a telepítésre kijelölt területét felajánlhatta díjtalan átvételre — a visszaváltási jog kikötése mellett — az államnak. Tehát biztosították számára a lehetőséget arra az esetre is, ha nem kívánt a fásítással kapcsolatos esetleges utánajárásokkal, problémákkal foglalkozni. Erre a felajánlásra azonban a Nagykunságban nem volt példa. A birtokosok túlságosan bíztak abban, hogy ez a törvény is, mint annyi más, idővel elsikkad, elsekélyesedik. S ezt a közeledő háború csak megerősíteni látszott. Az alföldfásítási törvény jelentőségét a Nagykunságra vonatkozó számszerű adatok is alátámasztják. Mintegy nyolc és félezer katasztrális hold (kb. 4900 hektár) területet jelöltek ki az öt nagykunsági település határában erdősítésre és fásításra. Ez az összterületnek csaknem 4,5%-át jelentette. A fenti területből a két világháború között 700—750 kh (kb. 420 ha) területen végeztek elsőkivitelű fásí28 KISS I. (70 éves) Kunmadaras. 29 Uö. 30 Lásd a 24. jegyzetet.
