Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Für Lajos: A csákvári uradalom állatállománya, 1920—1944. I. rész

Hasonló sorrend képe bontakozik elénk az egyes gazdaságok állományának összetételéből, a fajok és fajták szerkezetéből és a tartásmód jellegéből. A kérdés részletekbe menő aprólékos elemzése helyett ezúttal elegendőnek látszik két nagyon is jellemző mozzanatot kiemelni. Az állattenyésztés extenzív vagy intenzív jellegének egyik fontos korabeli mutatója az volt, hogy a szarvasmarha- és sertéstenyésztés milyen fejlettségi fokon állt. Amint ez a tanulmányunkhoz mellékelt állatösszeírások éves adataiból kitűnik, 1931-től 1936-ig a szarvasmarhaállománynak felét vagy kétharmadát tartották a csákvári gazdaságban, jóllehet az összes gazdaságok földterületének előbb csak a kétötöde, majd Forna visszakerülése után valamivel több mint egyötöde tartozott ehhez a gazdasághoz. A következő években ugyan módosultak ezek az arányok, de az állománynak még a háború alatt is több mint kétötödét (a 660—770 darabból mintegy 220—280 darabot) tenyésztettek a csákvári üzemegység két telephelyén (a Gurdi és Móric-majorban). Kiemelve ebből az állomány gerincét képező tehenek (s az állomány folyamatos megújulását biztosító növendékek) számát, még inkább kiütközik a csákvári gazdaság vezető szerepe. A tehénállománynak 1935-ig több mint kétharmada, de ezt követően is majdnem fele tartozott a csákvári gazdasághoz, darabszámuk 100— 130 között mozgott. Ezzel szemben a csákvárinál kétszer nagyobb területű fornai gazdaságban darabszámuk — az 1935-ös esztendőt kivéve — 80—90 körül járt mindössze. Hasonló eloszlási arányok tapasztalhatók 1941-ig a sertéstenyésztés területén is. A sertésállománynak 1931—1933-ban több mint kétharmadát, 1934—1937 között több mint a felét, de a háborús években mitegy egyharmadát tenyésztették a csákvári gazdaságban. Adataink arra látszanak utalni, hogy az állattenyésztés fejlettségi szintje legalacsonyabb a három legkisebb és az egyetlen legnagyobb kiterjedésű üzemegységben volt. Tudjuk, hogy a számosállat-számban jelentkező minőségi különbségeknek több oka is lehetett. Ezek közül mindenképpen számításba kell venni az eltérő talajadottságokat (pl. sovány erdei talajok Majkon, Duna-menti futóhomokos földek Gönyün), az egyes gazdaságoknak az uradalmi központtól és a piacoktól való távolságát (pl. Gönyű légvonalban is közel 70 km-re volt Csákvártól), a művelési ágaknak épp az állattenyésztés szempontjából távolról sem elhanyagolható megoszlását (a sovány legelőknek viszonylagosan nagyobb arányát Gönyű és Fornán). Mindezeken túlmenően azonban, aligha tévedhetünk nagyot, ha a minőségi viszonyok eltérő voltában — s ez a jelenlegi elemzésünk egyik legfontosabb tanulsága — jelentős vagy éppen döntő szerepet tulajdonítunk az „üzemnagyság" kategóriájának is. A csákvári uradalom egyes házi kezelésű gazdaságainak állatállományát vizsgálva, úgy tűnik, hogy a tőkés agrártermelés, a mezőgazdasági forradalom adott szakaszában (fokán) a nagyüzemi gazdálkodás üzemnagyságának optimális kiterjedése, az optimális üzemnagyság — mint a csákvári és makki gazdaságoké — 1000—2000 kh között mozoghatott. Ez az a gazdaságnagyság, amelynek keretei között már nem forgácsolódtak szét az erőforrások, és nem váltak tehertétellé, bénítóvá a túlontúl nagyarányú méretek; vagyis: ez az üzemnagyság látszik olyannak, amelyik megfelelő módon tudta koncentrálni, termelési