Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Surányi Béla: A lapály szarvasmarha fajta a két világháború közötti időszak szarvasmarhatenyésztésében
tat az ország egyes tájegységei között is. Míg Dunántúlon a napi tehenenkénti tejhozam 6,3 liter, addig az Északi-hegyvidéken 6,2, az Alföldön csak 5,8 liter volt. A fejt tehenek arányában, a tejfeldolgozás mértékében Dunántúl kiemelkedett, nemcsak a nagybirtok, hanem a jóval fejlettebb paraszti állattenyésztés révén is. A kistenyészetek és az uradalmak átlagos tejtermelése közötti különbség a korszak folyamán végigvonul. Ez jellemzi a háborús konjunktúrát is. 17 A hústermelésben sem lebecsülendő a szarvasmarha-ágazat 18 jelentősége, erre utal, hogy az ágazat az összes vágóállattermelésből kb. 20%-kal részesedett. Javult az állomány húshozama, egyúttal igavonó képessége is. A kisgazdaságok is kivették részüket a hizlalásból. A fiatal húsállatok iránt megnőtt kereslet előtérbe állította az intenzívebb hizlalási módszerek terjedését. A háború utáni szarvasmarhatenyésztés arculatának kialakítása nem kis feladatotjelentett. Ebben jelentős szerepet vállalt Újhelyi Imre 19 , aki óva intett a kellően ki nem próbált fajtákkal való kísérletezésektől. A pirostarka marha további javítását a tenyésztők kötelességének tekintette. A főváros tejellátása érdekében a tenyészkörzetekben előírt fajta mellett a nőivarú vöröstarka holland, friz és dán lapálymarhák behozatalát javasolta. A birkák csak a tenyészkörzetnek megfelelő fajtájúak lehetnek. A szimentáli importot az egész ország területére megengedhetőnek tartotta. A magyaróvári kísérletek bebizonyították, hogy néhány generáció alatt a lapályfajta beolvad a szimentáli jellegű hazai pirostarka fajtába. Altalános követelmény a kiváló tejtermelésű családok ivadékainak elszaporítása. Az uradalmaknak is közeledni kell a köztenyésztéshez a behozott fajtákat illetően. A későbbiekben is a szimentáli tenyészirány fenntartását tekintette célszerűnek. Míg a lapálykeresztezettségű utódok negyedik generáción túli köztenyésztésbe való hasznosítását ellenezte, addig helyénvalónak tartotta ugyanezt a bronzderes x szimentáli utódok esetén. A tejtermelés növelése központi helyet foglalt el, bár ennek végrehajtását másmás módon képzelték el a szakemberek. Gudenus Leo 20 a minőség javításában látta a lehetőséget, amihez szükséges az állat származása, törzskönyvezése, az egyed külleme — annak finomsága a jó tejtermelőképesség záloga — különös tekintettel a tőgyalakulásra. A háburú után mind sürgetőbbé vált a tejtermelés ellenőrzésének beindítása. Konkoly Thege Sándor véleménye szerint 21 ennek nem szabad reklám jellegűnek lenni. A jó tejelőképességű egyedek fölkutatása hozzájárul tehénállományunk termelési színvonalának emeléséhez. Elsősorban a kisgazdaságokat kell ebbe bevonni, mivel a nagy tejgazdaságokban már meghonosodott. Wellmann Oszkár 21 hangoztatta:,,. . .a tejelés ellenőrzése öncél, mert az állattenyésztés végcélját, a jövedelmezőséget hivatott szolgálni." Mindezt alátámasztja külföldi, főleg svéd, tapasztalatokkal. Szentandrásy György 21 a tejtermelés ellenőrzését a törzskönyvelő társaságok alapvatő tevékenységének tekintette. Az egyedi tejtermelés ismerete módot nyújt az „érdem szerinti" takarmányozásra. 17 ÉBER E. 1961. 437. 18 GUNST P. 1976. 358. 19 ÚJHELYI I. 1919. Kt 373—374. 20 GUDENUS L. 1923. Kt 822—823. 21 Kt 1920. 404—405.
