Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Nováki Gyula: XIV—XVI. századi szántóföldek maradványai a sümeg-sarvalyi erdőben

Szántóföldek maradványai a XIV—XVI. századból a Sümeg-Sarvalyi erdőben NOVÁKI GYULA Magyarország területén a földművelés történetét, az ezzel kapcsolatos eszközöket, módszereket, társadalmi kérdéseket, különösen a középkortól kezdődően, a törté­neti, régészeti és néprajzi irodalom gyakran és kimerítően tárgyalja. Az egykori szántóföldek helyszíni nyomaival azonban az utóbbi évekig senki nem foglalko­zott. Az elmúlt 30 évben találkozunk ugyan néhány munkával, amelyekben ezt a kérdést már érintik, de még konkrét terepmunka nélkül. A római korból a centuri­áció nyomainak megállapítására történtek kísérletek Savaria (Szombathely) körze­tében, 1 a nyomok helyszíni, teljes bejárására még nem került sor. A középkori szántóföldek rekonstrukciójára több falu határával kapcsolatban tettek kísérletet XVII., méginkább XVIII—XIX. századi térképeken ábrázolt szántóföldek alap­ján, de ezek csak valószínűen tükrözik még az alig egy-két évszázaddal korábbi állapotokat is. 2 A néprajzi irodalom elsősorban írtásföldeket tárgyalva közöl képeket egykori szántóföldekre utaló teraszokról, bokorsorokról, de az egyes parcellák történetével, térképezésével nem foglalkozik. 3 Említeni kell még egy botanikai, helyszíni kutatást, ami országszerte több helyen, elhagyott szőlők tera­szainak, kősáncainak növényi társulásait vizsgálta. A visszafüvesedést, illetve újraerdősödést botanikai alapon időrendi fokozatokba sorolja, ezzel azonban csak hat-hét évtizedre visszamenően tudott a szőlők felhagyásának időpontjára vissza­következtetni. 4 Első ízben az 1970-es évek első felében folyt helyszíni kutatás Magyarországon egykori szántóföldek maradványaival kapcsolatban, mégpedig két helyen. Az egyik a Börzsöny hegység volt, ahol Nagybörzsöny, illetve attól néhány kilométer­re Bernecebaráti határában, mélyen a hegyek között, erdővel borított, kisebb­nagyobb írtásföldeket sikerült azonosítani. Korukat térképek segítségével lehetett 1 MÓCSY A. 1965.; TÓTH E. 1971. 2MAKSAY F. 1971 3 Pl. HOFFMANN T. 1956.; BALASSA I. 1964. ; TAKÁCS L. 1966.; IKVAI N. 1967. 4BARÁTH Z. 1963.

Next

/
Thumbnails
Contents