Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Nováki Gyula: XIV—XVI. századi szántóföldek maradványai a sümeg-sarvalyi erdőben

megállapítani: a XVIII. században még javában használták valamennyit, majd legkésőbb a XIX. század közepe táján már felhagytak velük. Keletkezési idejükre azonban nem került elő adat, használatuk visszanyúlhat akár a középkorba is.

5 A másik lelőhely Tolna megyében, a Tamási határában húzódó nagy kiterjedésű erdőben van, ahol egy már elpusztult középkori falu (Kosba, vagy Kospa) nyomai mellett több mint 2 km hosszúságban találtak sűrűn egymás alatt földteraszokat, az egykori szántóföldek nyomaiként. A falut első ízben 1321-ben, majd utána többször is említik. 1542-ben pestisjárvány és a török betörés következtében a környék lakossága erősen megfogyatkozott, Kosba faluból már csak egy portát említenek, 1543-ban pedig már mint elhagyott falu szerepel. Többé nem települt be, a falut és környékét benőtte az erdő, azóta sem került sor messze környéken földmüvelésre. Ez a körülmény és a teraszok topográfiai elhelyezkedése egyértelműen bizonyítják, hogy a szántóföldek a XVI. században elpusztult faluhoz tartoztak. Ez volt az első eset, amikor egy későközépkori falu teljes határát, szántóföldjeinek beosztását a helyszínen található felszíni nyomok alapján rekonstruálni lehetett.

6 Az alábbiakban egy újabb, későközépkori lelőhelyet ismertetek, ahol ugyancsak jól datálható szántóföldmaradványokat sikerült megállapítani. 1969—1974 között Holl I. és Parádi N. Sümegtől DK-re, kb 6 km-re a Sarvaly nevű, elpusztult kis későközépkori falu maradványait tárta fel, a róla elnevezett, nagy kiterjedésű erdő mélyén. Az ásatás adatait részletes monográfiában dolgozták fel,

7 ennek alapján az agrártörténeti szempontból is fontosabb eredmények a következők: Sarvaly falura csak egy középkori említést ismerünk, az 1334. évi pápai tizedlajstrom révén. Történetére a körülötte lévő egykori falvak gyér adatai alapján tudunk némileg következtetni. A környék a középkorban sűrűn lakott és legkésőbb a XV. századtól a veszprémi püspökség birtoka volt. A török első ízben 1531-ben pusztította végig a Balatontól É-ra eső vidéket, többek között Sarvaly környékét is, majd visszavonult. A következő években azonban ismételten, többször betört. Az 1540-es évek közepétől 1555-ig a környék falvainak legnagyobb részét már mint elpusztult települést említik. Sarvalyra ugyan nincs közvetlen adatunk, de ez a kis település is ebben az időben pusztulhatott el, amit az ásatások eredményei is bizonyítottak. Az ásatás valamennyi lakóházat (összesen 17-et, közölük öthöz pince is csatlakozott), két önálló pincét, öt gazdasági épületet és egy kovácsműhelyt tárt fel, valamint a ma is álló falakkal bíró templomromot. Sarvaly tehát a kisméretű középkori falvak közé tartozott. A viszonylag gazdag leletanyagban sok volt a vaseszköz, ezek közül a mi szempontunkból jelentős 14 db sarló, 3 db kasza töredéke, továbbá egy-egy csoroszlya, kapa, szőlőmetszőkés, az állattartás sok kisebb tárgya és több kovácsszerszám. Különböző háztartási eszközök és fegyverek is előkerültek. Ekevasat ugyan nem találtak, ezt nyílván elvitte a menekülő lakosság, de a csoroszlya és Ösztöke egyértelműen bizonyítja a használatát. Erde5 NOVÁKI GY. 1975—1977. 6 TORMA I. 1981. 7 HOLL, I. — PARÁDI. N. 1982.