Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Pintér János: A kecskeméti „Helvécia" telep megalakulása és első évtizede

amerikai fajtát, Ripariát is ültettek. A társaság területén 1 kh nagyságú táblákat alakítottak ki, s három-három egymás melletti táblát általában egy-egy fajtával telepítettek be. A telepeseknél viszont gyakran keverve találjuk a szőlőket.

29 Ehhez az is hozzájárult, hogy a „kifoltozások" során más fajták is kerültek az eredetileg egységes fajtákból álló táblákba. Fontos lett volna az új telepítések megóvása érdekében a futóhomok megkötése. Kecskeméten a régi szőlőkben természetesnek tartották, hogy a sorok közé gyümölcsfákat — elsősorban almát — ültettek. Szépszámmal előfordult az akác is (karó biztosítása céljából), pedig ez a fa talajzsaroló gyökérzetével nem volt alkalmas a szőlő közé. A homokkötésre többféle eljárást ajánlott a szakirodalom. Vagy szalmacsutakokat ástak le a sorok illetve a tőkék közé, vagy a szétszórt szalmát, töreket, venyigét ásóval a homokba döfködték. Javasolták a takarmány rozs vetését is — az uralkodó szélirányra merőlegesen — nyár végén, melyet a következő év tavaszán bekapáltak, s így meg lehetett védeni az ültetvényeket a kifúvástól.

30 A helvéciai telepesek azonban a szalmát takarmányként hasznosították, vagy pedig —- e fában szegény vidéken érthetően — eltüzelték, csak Wéberék magánbirtokán alkalmazták a rozsvetést. A telepesek a későbbiekben homokkötő növényeket, elsősorban burgonyát ültettek a szőlők közé. Ahhoz, hogy a szőlők minél nagyobb termést hozzanak, nélkülözhetetlen volt a talajerőpótlás. A trágyázás fontosságát Wéberék is elismerték, csak éppen nem tudták biztosítani a megfelelő mennyiséget. A telepeseknek kevés állatuk volt a szükséges istállótrágyázáshoz — annak is felét át kellett adniuk a társaságnak —, a hiányt pótolni nem tudták, mivel erre pénzük nem volt. Műtrágya beszerzésére pedig végképp nem gondolhattak. Valamivel jobb volt a helyzet a magán birtokon. Nemcsak a telepesek állataitól származó összes istállótrágya fele állt rendelkezésre, hanem vásárolni is tudtak. 1896-ban Bíró Géza intéző azt jelentette, hogy „a telepesektől a szerződés értelmében átvett mennyiségen kívül 400 kocsi istállótrágya került a szőlőkbe".

31 Ha figyelembe vesszük, hogy a korabeli szakirodalom — a három évenkénti trágyázást tartva a legmegfelelőbbnek — 120—200 q közötti mennyiséget javasolt 1 katasztrális hold szőlőre, akkor nyilvánvaló, hogy a Helvécián felhasznált trágya igen kevés volt. Ez legjobb esetben is pusztán a minimumot, vagy szükségmegoldást jelentett. Alátámasztja ezt az intéző egyik jelentése: „a múlt év őszén különösen a dombosabb helyeken a talaj szegénysége miatt a szőlő levélzete sárga volt, az ilyen helyeket a tavaszon megtrágyáztattam".

32 Lett volna más módja is a talajerő visszapótlásának, hiszen „sok gyom és venyige gyűl össze, ami a szőlőkre a legbecsesebb anyagokat tartalmazza, de a venyige széttépéséhez gépekkel és keverék trágya készítéséhez vermekkel nem rendelkezünk".

33 Újra és újra jelentkezett a megfelelő feltételek, illetve a pénz 29 U. o. 30 PETROVICS I. 1894. 30—32. p. és RÁCZ S. 1891. 40. p. 31 BKML Kecskemét város polgármesteri iratai. 1—1364—893. 15.114/896. 32 U. o. 33 U. o.